csütörtök, 11 április 2024 21:44

2024 12 érintéses csapatbajnoka: DSC-ALE!

Április 6-án, szombaton, Debrecenben a DEMKI Ifjúsági Házban zajlott a 12 érintéses versenygombfoci országos csapatbajnokságának döntője. A „Final Fourban” a három régió győztese, a nyugati Vasi GE, a budapesti Testvériség SE és a keleti DSC-ALE II. mellett a tavalyi címvédő DSC-ALE I. csapatai vettek részt. A színvonalat jól mutatja, hogy a két utolsó 12 érintéses Európa Bajnokság döntőse mellett szektorlabda Világ és Európa Bajnokok és dobogósok sora állt asztalhoz. Nem mellékesen a ranglista első 7 versenyzőjéből mindössze egy hiányzott!
1.forduló
Az első fordulóban a két debreceni csapat küzdött meg egymással. A DSC első számú csapata hozta a papírformát, de meglepően sok szoros eredmény született, sőt pontokat raboltak a tavalyi bajnokcsapattól a döntő újoncai! DSC-ALE I-DSC-ALE II. 14-4
A másik 3 pályán az első két körben előnyhöz jutott a Vasi gárda (8-4), amit a Tesi játékosai az utolsó fordulóban, nagy küzdelem árán, döntetlenre hoztak. Vasi GE – Testvériség SE 9-9
2.forduló
A Debrecen és a Vasi csatája első körben döntetlenre végződött. A második és a harmadik körre már egyértelmű volt a tavalyi bajnok fölénye, és végül 13-5-ös győzelmet arattak a Cívisvárosiak.
A debreceni „fiókcsapat” a második fordulóban a tavalyi ezüstérmes Testvériség csapata ellen is tudott 4 pontot „hozni”, pedig ebben a körben a rutinos Pocsay Sándor nem állt pályához a DSC II-ben. Nagyon szép eredmény!
3.forduló
A 2023-as év első és második helyezettje csapott össze az utolsó fordulóban. A DSC már az első körben 2 pontos előnyhöz jutott, amit növelni is tudtak, és végül 13-5-re legyőzték riválisukat. A végeredmény nem tükrözi, milyen szoros volt a küzdelem a felek közt. Több mérkőzésen is az utolsó percekben tudták a hazai játékosok begyűjteni a győzelmet jelentő 2 pontot. Így a 2024-es év bajnokcsapata a DSC-ALE lett! DSC-ALE - Testvériség SE 13-5
A DSC II. az utolsó fordulóban is tisztesen helyt állt, és ismét 4 pontot gyűjtöttek a náluk jóval erősebb Vasi GE csapatával szemben. DSC-ALE II. – Vasi GE 14-4.
Az utolsó forduló után jött az igazi meglepetés. Ugyanis a Vasi és a Tesi csapata nem csak az első fordulóban játszottak döntetlent egymással, hanem a verseny végén is döntetlen volt az állás. A versenykiírás szerint a csapatok által kijelölt 1-1 játékos egy mérkőzése dönti el, ki lesz az ezüstérmes. Ifj.Farkas Gábor (Vasi GE) és Kondor Balázs (Testvériség SE) feszültek egymásnak. A 2x10 perces mérkőzés végeredménye 5-5 lett. Jöttek a büntető rúgások, amik az első 5-5 játékos után, szintén döntetlen volt. Folytatták felváltva a 11-eseket, de a 10-10 játékos lövése után is döntetlen volt az eredmény! Ezután újra pályához állt a két játékos, és aranygólig játszottak. Az idegek csatáját végül a rutinosabb Ifj.Farkas Gábor, és ezzel a Vasi GE csapata nyerte.

A díjakat a meghívott sztárvendég, Üveges Katalin a DEAC női futsal csapatának csapatkapitánya adta át a győzteseknek. Katalin többszörös magyar bajnok, kupagyőztes és 54-szeres magyar válogatott, emellett külföldön is számtalan trófeát gyűjtött be!
A csapatbajnoki döntő után a debreceni csapat DVSC meccsjeggyel kedveskedett a versenyzőknek, és közösen nézték meg a DVSC-MTK labdarúgó mérkőzést!

A 2024-es csapatbajnokság égeredménye
1. DSC-ALE (Kiss Levente, Kovács Nándor, Matkó Péter)
3. Testvériség SE (Kondor Balázs, Lukács László, Koczor János - a képről hiányzik Lukács Viktor)
2. Vasi GE (Mártonfi István, Ifj. Farkas Gábor, Szathmáry Károly)
4. DSC-ALE II (Pocsay Sándor, Major Bence, Jancsó Dávid, Papp Zsolt, Zubora János)
   

 

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!