Elemek megjelenítése címkék szerint: Szektorlabda
Európa bajnok: Magyarország
Az október 21.-i hétvégén Lakitelken került megrendezésre a nyolcadik Európa Bajnokság, amelynek minden kategóriájában magyar siker született! A világbajnokságon a román válogatott megcibálta a magyar oroszlán bajszát, válogatottunk pedig a kontinensviadalon vett revansot a VB-döntőbeli vereségért.
Jövőre újonc lesz az NB1-ben!
Kevesen számítottak erre még tavasszal, de a szezon közben nagyszerű igazolásokkal megerősített szombathelyi csapat nyerte a szektorlabda NB2 idei kiírását. A Vasi GE fennállása során először jutott fel a legjobbak közé. Ismerve Benkő János klubvezető mentalitását, bizton állíthatjuk, hogy már most olyan játékosok leigazolásán dolgozik, akikkel csapata versenyképes lehet az NB1-ben. A legsűrűbben Koczor János neve merül fel a lehetséges érkezők között.
Hétvégén Szeged volt a gombfoci fővárosa
Horváth Imre tudósítása az NB I. harmadik fordulójáról és a Hédl Ferenc Emlékversenyről
Azt hiszem, túlzás nélkül állítható, hogy a Nemzeti Csapatbajnokságunk a legnépszerűbb esemény a szektorlabda versenynaptárban. Ennek megfelelően nagy izgalommal várták a résztvevő csapatok az NB I. harmadik fordulóját, amelyre 2017. szeptember 23-án került sor Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóra kulturális intézményében. A helyszínről még annyit, hogy ez egy modern, jól felszerelt létesítmény, amiről Botka László, Szeged polgármestere írta, hogy „a tudomány fellegvára”, „a régió kulturális fővárosa”, „a szellem dél-alföldi központja”. Folytatva Botka úr gondolatmenetét, számunkra pedig ez a hely a gombfoci dél-alföldi fellegvára, mivel nem csupán tágas, világos, levegős helyen játszhatunk, hanem itt működik a házigazda csapat, vagyis az ALC KSE Szeged közössége, akik kiváló rendezők, megbízható partnerek, és nem utolsó sorban minden igényt kielégítő pályakészlettel rendelkeznek. Nem csoda, hogy ezeket a pályákat kérte kölcsön az októberben Lakitelken rendezendő Európa-bajnokság Szervező Bizottsága.
Európa Bajnokság
VERSENYKIÍRÁS
A verseny neve: VIII. Szektorlabda Európa-bajnokság, Tőserdő Kupa
A verseny fővédnöke: Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány elnöke
Fő támogatók:
- Népfőiskola Alapítvány
- Nemzeti Fórum Egyesület
Helyszín: Lakitelek, Népfőiskola, Lakitelek, Felsőalpár 3.
Időpont: 2017. október 21-23.
Megnyitó ünnepség: 21-én 09.00 - 09.30-ig
Lebonyolító: a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség és a Magyar Szektorlabda Szövetség
Versenyigazgató: ifj. Farkas Gábor
Kategóriák:
- szektorlabda csapat (országonként 4fő + 1 fő tartalék)
- 12 érintésescsapat (országonként 4fő + 1 fő tartalék)
- szektorlabda egyéni (a nevezők száma nincs korlátozva)
- 12 érintéses egyéni (a nevezők száma nincs korlátozva)
- szektorlabda páros (a nevezők száma nincs korlátozva)
Névszerinti nevezési határidő: 2017. október 15-én 23.59 óráig
Nevezési díj:
- 2017. október 05-én 23.59 óráig 3.000.-Ft/fő (10 €/fő)
- 2017 október 15-én 23.59 óráig 6.000.-Ft (20 €/fő)
A 2017. október 15-i határidő után nevezést a versenyigazgatóság nem fogad el. A nevezési díjat játékra jelentkezéskor kell a helyszínen kiegyenlíteni 21-én 08.00 - 08.45-ig.
Figyelem! Az írásban megküldött nevezés fizetési kötelezettséggel jár!
Egy versenyző egy nevezési díj befizetésével valamennyi kategóriában indulási jogot szerez.
Díjazás: az I-III. helyezettek serleg, érem, oklevél díjazásban részesülnek. A Tőserdő Kupa győztese az EB legeredményesebb versenyzője lesz, melyet a versenyigazgatóság ítél oda.
Szállás: felújított, légkondival ellátott 3 ágyas szobák állnak rendelkezésre 4.550.-Ft/fő/éj áron. A szállás árában az 1.500.-Ft-os reggeli is benne van. Amennyiben 2 fő veszi a 3 ágyas szobát igénybe, akkor ez 10.000.-Ft/szoba/éj áron lehetséges. A szállást kizárólag a rendezőségen keresztül rendeljétek meg az átláthatóság érdekében, mert idegenek is megszállhatnak a Népfőiskola hoteljében, viszont nekünk konkrét számú szoba van fenntartva, amit másoknak nem adnak ki. A szállás Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címek együttes értesítésével rendelhetők meg, az étkezéssel együtt.
Étkezés: a reggeli (ami az ott alvóknak a szállás árában benne van), az ebéd, illetve vacsora 1.500.-Ft. Aki nem rendelt étkezést, az nem biztos, hogy helyben étkezni tud.
Válogatott csapatok ruházata: nemzeti színű sportruha, és sportcipő. Mindenki más tiszta, ép sportruházatban, és sportcipőben versenyezhet. A nem sportcélú ruházatban (utcai ruhában, papucsban, stb.) megjelent versenyzőket a rendezőség kiküldi a versenyteremből!
Sportorvosi engedély: a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt!
Lebonyolítás: csoportselejtezők, egyenes kieséses folytatással, ahol a válogatott csapatokba került 5 - 5 fő versenyző, valamint országonként 2 - 2 páros kiemelésre kerül a selejtezők során. Az egyéni és a páros kategóriák „open” rendszerben kerülnek megrendezésre, ahová határidőig bárki nevezhet.
Akinek nincs MALSZ, vagy MSzSz játékengedélye, az a helyszínen 500.-Ft ellenében kiválthatja.
A mérkőzések során az ISBF szabályait kell alkalmazni. A kísérleti szabályok kipróbálása az EB alatt felfüggesztésre kerül.
Játékvezetés: a benevezett versenyzők nevezésükkel elfogadják, hogy rendezői felkérésük esetén játékvezetőként közreműködnek.
A mérkőzés során kirívó sportszerűtlenség esetén a játékvezető „sárga lapos” figyelmeztetésben részesítheti bármely versenyzőt, aki ismétlődő sportszerűtlenség esetén leléptethet.
A versenyigazgató és a Szervező Bizottság elnöke az Európa-bajnokság teljes ideje alatt a Népfőiskola területén fegyelmi jogkört gyakorol valamennyi versenyző és vezető vonatkozásában, függetlenül attól, hogy éppen játszik-e, vagy sem.
A versenyteremben tilos a dohányzás és az étkezés. Szeszes ital fogyasztása szintén tilos. Alkohol ellenőrzés nem lesz, de a láthatóan ittas, vagy botrányosan hangoskodó személyek kiküldésre kerülnek a versenyteremből, és a versenyből is kizárhatók.
Óvás: óvás az adott mérkőzés befejezésétől számított 5 percen belül lehetséges, 5.000.-Ft óvási díj befizetése mellett, amely a jogos panasszal élő számára visszatérítésre kerül.
Egyéb kérdések: október 20-án, pénteken 16.00 órától lehet belépni a Főiskola területére, mert előtte zárt rendezvény lesz. Érdemes lesz már pénteken megérkezni, mert reggel 9-kor már sportruházatban felöltözve kell megjelenni a megnyitón (nem civilben!).
Pénteken este 20.00 órától egy 30 perces eligazítást tartunk a legfontosabb tudnivalók ismertetésére, illetve a felmerülő kérdések megválaszolására az étterem feletti, emeleti társalgóban. A megjelenés nem kötelező, de ajánlott, mert a verseny során már kevesebb lehetőség lesz kérdéseket feltenni a vezetőségnek.
A nevezési díj gyors befizethetősége érdekében arra kérjük az országok, illetve a hazai klubok vezetőit, a nevezéseiket összegyűjtve egyben fizessék be a nevezési díjakat.
Igény esetén március 24-én turisztikai napot tartunk a Kárpát medencén kívüli külföldiek számára, amely budapesti városnézésből áll.
Wellness lehetőség: a Népfőiskola területén uszoda, és termál gyógyfürdő működik, a szállóvendégeknek kedvezményes áron. Jegyet a hotel recepción kell igényelni.
Információ:
- e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
- Tel: +36-70/50-938-50
- web: www.gombfoci.hu
A versenykírást letöltheti innen
szektorlabda NB2 - második forduló
Versenykiírás
Verseny neve: II. osztályú Országos Csapatbajnokság, NB II.
Verseny rendezője: MALSZ
Verseny helyszíne: Kocsis Szálló, Budapest XI. Kocsis u. 26
Verseny időpontja: II. forduló: 2017. 10. 07-08.
Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget kap, melynek kiosztására a 2017. évi Palota Kupán kerül sor.
Résztvevők: Szeged II, Erzsébetvárosi SE II, Mundial’ 93 FCSE II, DÖKE Komló II, Modern SE, Józsefváros III, Újkori Táltosok II, Vasi GE, Testvériség II, SMAFC
A Szeged II csapatában nem szerepelhet: Kiss István, I. Farkas Gábor, Rákos Norbert, Dávid László. A Mundial’ 93 FCSE II csapatában nem szerepelhet: Bottyán Zoltán, I. Molnár Béla, Antal Adrián, Komáromi Zsolt. Az Erzsébetváros II csapatában nem szerepelhet: Debreczenyi Attila, Hartmann László, Kováts Csaba, Kővágó Tibor. DÖKE Komló II-ben nem szerepelhet: Fülöp Elemér, Szendrey Tibor, Trecskó János, Takács Zoltán. Józsefváros III csapatában nem szerepelhet: Szili Balázs, I. Morvai Tamás, Horváth Dénes, Horváth Imre. Újkori Táltosok II csapatában nem szerepelhet: Mészáros György, Németh Károly, Donáth Tibor, Siska János. Testvériség II csapatában nem szerepelhet: Pákai György, Szatmári Tamás, Magyar Antal, Lukács Viktor.
Nem vehet részt a versenyen, aki más egyesület színeiben játszott a csapatbajnokságon 2017-ben.
A versenyen csak olyan versenyzők vehetnek részt, akik rendezték a 2017. évi játékengedély díjukat! A játékengedély díj befizetésére a helyszínen lesz mód.
Lebonyolítás: A csapatok kettő teljes körmérkőzést játszanak. A versenyzők az I. forduló napján érvényes ranglista pontszámuk alapján meghatározott erősorrendben kerülnek a felső, illetve az alsó táblára. Az első körmérkőzés folyamán a csapatok felsőtáblán szereplő két játékosa az ellenfél alsótáblán szereplő két játékosával mérkőzik, illetve az alsó táblán szereplő két játékosa az ellenfél felsőtáblán szereplő két játékosa ellen játszik. A második körmérkőzés során, az azonos táblán szereplők egymás ellen mérkőznek. Egy csapatmérkőzésen 8 egyéni mérkőzést játszanak a versenyzők. A 8 egyéni találkozón a győzelem 2, a döntetlen 1-1 pontot jelent, ezek összege határozza meg a mérkőzés játszmaarányát. (az eredmények 8-8 és 16-0 között lehetnek).
A két körmérkőzést követően, a szerzett pontok határozzák meg a sorrendet. Győzelem 3, döntetlen 1-1 pontot ér. Azonos pontszám esetén az egymás elleni pontszám dönt, ennek egyenlősége esetén, az egymás elleni játszmaarány, majd az egymás elleni gólkülönbség dönt, ha ez is egyenlő, akkor az össz-játszmaarány a mérvadó. Ha az is egyenlő, akkor a csapatok kijelölnek egy-egy játékost, akik egy mérkőzést játszanak. Ha döntetlen, akkor a két játékos szétlövése dönt. (Szétlövés: 5-5 szögletrúgás amelynél a „fogadó gombot” a kezdőkörbe kell helyezni, úgy, hogy a középpontja a pálya kezdőpontja felett legyen. Ha sikerül támadó szektort adni, akkor kapura lövés következik. A lövés a szögletrúgást elvégző játékosról is pattintható. A több gólt szerző fél győz, amennyiben döntetlen, akkor felváltva lőnek a felek szögletet, ha az egyik fél gólt lő, a másik hibázik, akkor vége a küzdelemnek. Ha 5-5 szöglet után nincs döntés, akkor 6-6. szöglettől, a támadó térfélre lőtt labda akkor is kapura lőhető, ha nincs szektorban, illetve a két versenyző megállapodhat abban, hogy szektoros szöglettel folytatják a küzdelmet.
Amelyik csapat bármelyik fordulóban nem jelenik meg, annak addigi eredményeit töröljük, és kizárjuk az II. osztályú bajnokságból. A bajnokság két fordulójában valamennyi versenyző, csak egy csapatban szerepelhet.
A bajnokság 1-2. helyezettje feljut az NB I-es bajnokságba, 9-10. helyezettje kiesik az NB III-as bajnokságba.
Felhívjuk a csapatok figyelmét, hogy egységes sportruházatban játsszák végig a versenyt!
Menetrend
Időpont/Pálya | |||
10. 00 | |||
1 - 4 | Józsefvárosi SZE III | : | Testvériség SE II |
11.10 | |||
1 - 4 | ALC KSE Szeged II | : | Újkori Táltosok II |
5 - 8 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | Modern SE |
9 - 12 | Soproni MAFC | : | Erzsébetvárosi Sport Egyesület |
13 - 16 | DÖKE Komló II | : | Mundial II |
12.20 | |||
1 - 4 | Erzsébetvárosi Sport Egyesület | : | Újkori Táltosok II |
5 - 8 | Modern SE | : | Testvériség SE II |
9 - 12 | Soproni MAFC | : | ALC KSE Szeged II |
13 - 16 | Józsefvárosi SZE III | : | Vasi Gombfoci Egyesület |
13.30 | |||
1 - 4 | Testvériség SE II | : | Újkori Táltosok II |
5 - 8 | ALC KSE Szeged II | : | Mundial II |
9 - 12 | Soproni MAFC | : | Vasi Gombfoci Egyesület |
13 - 16 | DÖKE Komló II | : | Józsefvárosi SZE III |
14.40 | |||
1 - 4 | ALC KSE Szeged II | : | Modern SE |
5 - 8 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | Mundial II |
9 - 12 | Soproni MAFC | : | DÖKE Komló II |
13 - 16 | Erzsébetvárosi Sport Egyesület | : | Józsefvárosi SZE III |
16.00 | |||
1 - 4 | DÖKE Komló II | : | Újkori Táltosok II |
5 - 8 | Erzsébetvárosi Sport Egyesület | : | Modern SE |
9 - 12 | Testvériség SE II | : | Mundial II |
13 - 16 | ALC KSE Szeged II | : | Józsefvárosi SZE III |
17.10 | |||
1 - 4 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | Újkori Táltosok II |
5 - 8 | DÖKE Komló II | : | Modern SE |
9 - 12 | Erzsébetvárosi Sport Egyesület | : | Mundial II |
13 - 16 | Testvériség SE II | : | Soproni MAFC |
9.30 | |||
1 - 4 | ALC KSE Szeged II | : | Testvériség SE II |
5 - 8 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | Erzsébetvárosi Sport Egyesület |
9 - 12 | Józsefvárosi SZE III | : | Újkori Táltosok II |
13 - 16 | Soproni MAFC | : | Modern SE |
10.40 | |||
1 - 4 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | Testvériség SE II |
5 - 8 | DÖKE Komló II | : | Erzsébetvárosi Sport Egyesület |
9 - 12 | Soproni MAFC | : | Újkori Táltosok II |
13 - 16 | Modern SE | : | Mundial II |
11.50 | |||
1 - 4 | ALC KSE Szeged II | : | Erzsébetvárosi Sport Egyesület |
5 - 8 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | DÖKE Komló II |
9 - 12 | Modern SE | : | Józsefvárosi SZE III |
13 - 16 | Soproni MAFC | : | Mundial II |
13.00 | |||
1 - 4 | ALC KSE Szeged II | : | DÖKE Komló II |
5 - 8 | Erzsébetvárosi Sport Egyesület | : | Testvériség SE II |
9 - 12 | Józsefvárosi SZE III | : | Mundial II |
13 - 16 | Modern SE | : | Újkori Táltosok II |
14.10 | |||
1 - 4 | Vasi Gombfoci Egyesület | : | ALC KSE Szeged II |
5 - 8 | DÖKE Komló II | : | Testvériség SE II |
9 - 12 | Soproni MAFC | : | Józsefvárosi SZE III |
13 - 16 | Mundial II | : | Újkori Táltosok II |
Hédl Ferenc Emlékverseny
VERSENYKIÍRÁS
Verseny neve: Hédl Ferenc Emlékverseny
Rendező: Asztali - Labdarúgó Club Közhasznú Sportegyesület Szeged
Helyszín: Szent-Györgyi Albert AGÓRA Kulturális Központ, 6722 Szeged, Kálvária sgt. 23. ( www.agoraszeged.hu )
Időpont: 2017. szeptember 24. ( vasárnap )
Jellege: Országos egyéni, ranglista pontszerző, szektorlabda verseny
Verseny levezető: Deme Gyula klubelnök
Verseny kezdete: 09.30 óra.
Jelentkezni lehet telefonon Deme Gyulánál 06-30/4 055 448, Gyenes Gábornál 06-30/3 028 940, Papp-Takács Sándornál 06-70/3 809 932 illetve az alábbi e-mail címeken: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Lebonyolítás: Létszámtól függően csoportbeosztásos selejtező, majd az előzőekben elért pozíciók alapján helyosztó mérkőzések. Ennek pontos közzététele a beérkezett nevezések összesítése után történik meg a www.malsz.hu weboldalon és a facebook közösségi portál MALSZ csoportján keresztül.
Verseny díjazása: A főverseny, a II. osztályú, a III. osztályú és a minősítés nélküli kategóriák dobogós helyezettjeinek serleg, érem, illetve egyéb tárgyjutalmak. A legjobb eredményt elérő nyugdíjas sporttárs különdíjat kap.
Nevezési díj: Felnőtteknek 1500 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 1000 Ft. Játékvezetői hozzájárulás nincs.
Nevezés határideje: 2017. szeptember 22-én 12.00 óra.
Öltözet: Tiszta, ép sportruházat. Sportcipő kötelező!
A verseny a M.A.L.SZ. szabályzóinak figyelembe vételével kerül megrendezésre. A résztvevők tudomásul veszik ezen versenykiírásban, valamint a "Házirend" szabályaiban foglaltakat.
A csoporton belüli sorrendet elsősorban a több szerzett pont, pontazonosság esetén pedig az egymás ellen elért eredmény határozza meg. Ha ez döntetlen, akkor a jobb gólkülönbség, újabb egyezőség esetén pedig szétlövés párbaj dönt a továbbjutás sorsáról.
A NEVEZÉSSEL EGYIDEJŰLEG A VERSENYZŐK A NEVEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGÉT IS VÁLLALJÁK még abban az esetben is, ha nem vesznek részt a versenyen!
Győztes hazatérés Debreczytől
Hétvégén zajlott a Maros Kupa Marosszetngyörgyön. Az erdélyi gombfocisok hagyományos éves szektorlabda versenyén tizenheten vettek részt, köztük több Magyarországról érkezett játékos. A jelenleg a Vasi GE-t erősítő Debreczy István hazatért Erdélybe, hiszen az egykori kolozsvári csapat erősségéről beszélünk. Ha már hazatért, meggyőző fölénnyel meg is nyerte a versenyt, megelőzve a sportág olyan nagyságait, mint Pákai György, Lukács Viktor vagy Szatmári Tamás.
Koczor János győzött Maroslelén
A hétvégén Maroslelén találkoztak a rekkenő hőségtől sem visszariadó szektorlabdázók. A versenyzők két kategóriában mérték össze tudásukat, az 'A' Liga a ranglistán 150 pontnál többel rendelkezők, míg a 'B' Liga az e határ alattiak részére került kiírásra. Előbbi versenyt a Testvériség SE játékosa, Koczor János nyerte megelőzve csapaattársát, Lukács Viktort. A harmadik helyet a szegediek nagy harcosa, Najror Zoltán hozta el.
Fülöpé a Fesztivál Kupa
Harmincheten álltak asztal mellé az idei Fesztivál Kupán. A szegediek hagyományos nyári szektorlabda versenye egyben az Európa bajnoki selejtezők utolsó előtti állomása volt, sokak számára pedig az utolsó esélyt jelentette, hogy a válogatott közelébe kerüljenek. A versenyt a komlói Fülöp Elemér nyerte, megelőzve a Testvériség játékosát, Szatmári Tamást, és a némileg meglepő módon dobogóra kerülő Mészáros Györgyöt.