hétfő, 15 május 2017 14:32

Pákai a magyar bajnok!

Pákai György győzelmével zárult a hétvégi szektorlabda Országos Bajnokság. A Testvériség játékosa veretlenül végzett az élen, megelőzve a Józsefváros versenyzőjét, Szili Balázst és a komlói rekordbajnokot, Szendrey Tibort.

A Budapesten megrendezett OB már az 57. volt a sportágban. A tornára 65 fő nevezett, ami előre vetítette, hogy nagy vesrenynek nézünk elébe még akkor is, ha az élmezőnyből többen is távol maradtak. A szombati alapszakasz során azonban a sportág olyan nagy nevei véreztek el, mint Koczor János, Trecskó János, Magyar Antal, Mártonfi István, Bottyán Zoltán, Kiss II István, vagy Vágó László, ami jól mutatja a verseny erejét. A legjobb tíz mezőnyében nem volt meglepő Szili Balázs, Pákai György, Fülöp Elemér, Szendrey Tibor, Horváth Imre vagy Horváth Dénes nevét olvasni, és még Siska János, vagy Simon Ferenc döntős szereplése is csak kisebb meglepetést keltett, azonban sokan felkapták a fejüket Máté Bálint és Németh Károly neve hallatán, akiktől elképőesztően nagy bravúr, hogy bejutottak!

A tíz között teljes körmérkőzés döntött a bajnoki címről, és a mezőny alaposan szétszakadt. Pákai és Szili fej fej mellett haladtak az élen az utolsó fordulóig, velük egyedül Szendrey Tibor tudta tartani a lépést. Fülöp Elemér egyszemélyben képviselte a középmezőnyt, míg a többiek leginkább egymás körbeverésével foglalták el magukat. Az utolsó forduló előtt Pákai két ponttal vezetett Szili előtt, akivel ki-ki meccset játszottak. Egy "döntőre" az esetek nagy százalékában rányomja bélyegét a nagy tét, és unalomba fullad. Ez azonban most nem volt így, és a két játékos szenzációs mérkőzést produkálva játszott 3-3-as döntetlent egymással, amely után Pákai vihette haza a bajnoknak járó serleget.

A másodosztályúak versenye érdekesen alakult, hiszen többen is a legjobb tíz között szerepeltek, nagyszerű eyélyt hagyva ezzel a többieknek. A II. osztály talán legnagyobb meglepetése volt Trecskó János búcsúja, aki már a csoportkörben kiesett, miután a Marosvásárhely két rutinos rókája, Moldován Károly és Dr. Havas Péter elhappolták a két továbbjutó helyet. A másik csoportból is elvérzett az elsőszámú esélyes, Debreczy István csoportjából Koczor János és Lukács László került a négy közé, ahol Koczor kiejtette Havast, majd a döntőben legyőzte Lukácsot. A harmadik helyért Moldován Károly szétlővéssel bizonyult jobbnak Havas doktornál.

A harmadosztályban is akadt meglepetés szép számmal. Az 'A' jelű csoportból az első két kiemelt - Kondor Gábor és Füzy Csaba- kiesett. A csoportot az ötödik helyre rangsorolt Oláh Tamás nyerte, megelőzve Csekei Zoltánt. A 'B' csoportban Béres III Zoltán agyonverte ellenfeleit, holott a hatodik helyen rangosorolták a verseny előtt. Második helyen a csoport elsőszámú kiemeltje, Papp-Takács Sándor jutott a négybe. Ott aztán hamar véget is ért számára a mentelés, miután Oláh Tamás megállította. Béres Zoltán nem tudta folytatni a hihetetlen bravúr sorozatát, és alulmaradt a taktikus Csekei Zoltánnal szemben, aki a döntőben Oláhnál is jobbnak bizonyult. A harmadik helyet szétlövéssel szerezte meg Papp-Takács Sándor.

A minősítéssel még nem rendelkezők versenyében szintén két csoportból lehetett a négy közé kerülni, amely akadályt Angler Lajos, Váradi László, Németh Antal és Theodos Sándor küzdötte le. A döntőben Németh és Theodos csapott össze, a gólnélküli döntetent követő szétlővésben pedig Németh Antal szerezte meg az első helyet. A bronzmeccsen Váradi legyőzte Anglert.

Az utánpótlás versenyzők döntőjében Böcskei Barnabás győzedelmeskedett Kondor Balázs felett.

Végeredmény

I. osztály:
1. Pákai György (Testvériség SE)
2. Szili Balázs (Józsevárosi SzE)
3. Szendrey Tibor (DÖKE Komló)

II. osztály:
1. Koczor János (Testvériség SE)
2. Lukács László (Testvériség SE)
3. Moldován Károly (Energofish Marosvásárhely)

III. osztály:
1. Csekei Zoltán (Benfica-Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós)
2. Oláh Tamás (Dunakanyar Forte ALC)
3. Papp-Takács Sándor (ALC KSE Szeged)

Minősítetlen kategória:
1. Németh Antal (Újbuda)
2. Theodos Sándor (Újbuda)
3. Váradi László (Benfica-Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós)

Utánpótlás:
1. Böcskei Barnabás (Soproni MAFC)
2. Kondor Balázs (Testvériség SE)

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!