hétfő, 28 augusztus 2017 13:20

Jöttek, láttak, oktattak

Esélyt sem hagytak az osztrák játékosok a hazai versenyzőknek a szombathelyi International Openen. A sógorok ismét megmutatták, hogy bár a magyar subbuteo folyamatosan fejlődik, még mindig fényévekkel maradunk el a nemzetközi elittől. Persze tudtuk mi ezt eddig is, és nem is igazán kell ezen meglepődni, hiszen több évtizedes lemaradást kell behoznunk.

Tizenkét versenyző vágott neki a szombati tornának, köztük a sportág olyan nagy alakjai, mint Erich Hinkelmann vagy David Busch, akik nemzetközi szinten is nagyon magasan jegyzett játékosok. A hazai játékosok közül egyedül Hicz András került olyan csoportba, ahonnét reális esély mutatkozott a továbbjutásra, amellyel élni is tudott. Csapattársát, az élete második versenyén résztvevő Benkő Jánost könnyedén győzte le, csak úgy, mint Baross Zoltánt. Az Erich Hinkelmann elleni vereség még bőven belefért, így készülhetett a pótselejtezőre. A másik olyan magyar játékos, akinek a verseny előtt továbbjutási reményei lehettek, olyan csoportotba sorolódott, amelyből kisebb csoda lett volna, ha tovább tudja verekedni magát. Baross Gábor ennek megfelelően már a csoportkörben búcsúzott, csak úgy, mint Baross Zoltán, Szathmáry Károly és Benkő János.

Erich Hinkelmann nyerte a szombathelyi subbuteo versenyt

Egyenes ágon jutott az elődöntőbe Erich Hinkelman és David Busch, míg a pótselejtezőkön Alfred Strommer győzte le Jonathan Nichtenbergert, Hicz András pedig hosszabbításban Marco Zucchit. A döntőbe jutásért a két gigász győzött, így Hicz és Strommer végeztek a képzeletbeli dobogó harmadik fokán. A döntőben Hinckelmann nagy csatában, 5-3-ra győzte le Buscht, és nyert meg ezzel a versenyt.

waspa szombathely

A kiesett játékosok számára kiírt W.A.S.P.A versenyt veretlenül nyerte Baross Gábor, testvére Zoltán előtt. A harmadik helyre a Dunakanyar Forte játékosa, az ebben a szakágban másodszor versenyző Szathmáry Károly ért oda.

utanpotlas szombathely

Az utánpótláskorú játékosok között nem tudott labdába rúgni Katona Viktor, aki a nálánál idősebb, és azt osztrák bajnokságban pallérozodó játékosok ellen így is kiválóan helyt állt. A fiatalok versenyét Jonathan Nichtenberger nyerte, megelőzve Tim Puntigamot és John-Luc Magditsot.

12erintes szombathely

A subbuteo verseny végeztével barátságos 12 érintéses verseny vette kezdetét, amelyet papírforma szerint nyert meg a debreceni Kovács Nándor, megelőzve a helyiek újonc játékosát, Garamvölgyi Józsefet, valamint a Forte két meccsre beugró gombozóját, Szathmáry Károlyt.

szektorlabda szombathely

Szektorlabdában is összemérték tudásukat a hazaiak, szintén egy barátságos verseny keretein belül. A hagyományos magyar gombfoci versenyét a rutinos róka, Szirmay Endre nyerte. Második helyre ért oda Angler Tibor, míg a bronzot Bankő János szerezte meg.

Végeredmény

International Subbuteo Open
1. Erich Hinkelmann (TFC Mattersburg)
2. David Busch (San Remo)
3. Hicz András (Budapest Subbuteo) és Alfred Strommer (TFC Wien West)

International Subbuteo Open - utánpótlás verseny
1. Johnathan Nichtenberger (TFC Wien West)
2. Tim Puntigam (TFC Wien West)
3. John-Luc Magdits (TFC Wiener Neudtadt)

W.A.S.P.A
1. Baross Gábor (Budapest Subbuteo)
2. Baross Zoltán (Budapest Subbuteo)
3. Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte ALC)

12 érintéses barátságos verseny
1. Kovács Nándor (Debreceni ALE)
2. Garamvölgyi József (Vasi GE)
3. Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte ALC)

Szektorlabda barátságos verseny
1. Szirmay Endre (Vasi GE)
2. Angler Tibor (Vasi GE)
3. Benkő János (Vasi GE)

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!