vasárnap, 19 március 2017 16:14

Gombfocizás Chilében

Október második hétvégéjén került sor Chilében a VII. Dél-Amerika Kupa idei kiírására, amely több szempontból is sikeresen zárult minden résztvevő számára. És mint utólag kiderült, nekünk, magyaroknak is sikeres volt a rendezvény.

Három ország négy csapatának részvételével zajlott a VII. Dél-Amerika Kupa, amelyen Subbuteo és 12 érintéses asztali-labdarúgás szakágakban mérték össze erejüket a játékosok. A házigazda chileieken (CABAMI) kívül brazil (Vasco da Gama, Palmeiras) és argentin (Rosario) gombozók tették tiszteletüket az Antofagastában megrendezett versenyen, amelyen végül a brazilok örülhettek mindkét szakágban.

A 12 érintéses egyéni verseny győztese egy régi ismeros, a világbajnok Jefferson lett. A Palmeiras játékosa – aki a debreceniekkel is megmérkőzik majd az Interkontinentális Kupán – a döntőben a chilei Galindo felett aratott sikert követően emelhette magasba a serleget. A harmadik helyért brazil-argentin párharc volt, Fernando végül legyozte Murcillit, így a dobogó legalsó fokára is brazil versenyzo állhatott. A Desert (Sivatag) Kupa névre keresztelt vigasz ágon Alex Bahr bizonyult a legjobbank, őt követte a chilei Nicolas és a szintén brazil Michilin.
A csapatverseny is brazil fölényt hozott, a döntőben Palmeiras-Vasco da Gama 1-2, míg a harmadik helyért a hazai CABAMI az argentin Rosarioval csapott össze és nyert is.

12 érintéses egyéni végeredmény:

  1. Jefferson (Palmeiras)
  2. Galindo (CABAMI)
  3. Fernando (Vasco da Gama)
  4. Murcilli (Rosario)

12 érintéses csapat végeredmény:

  1. Vasco da Gama (brazil)
  2. Palmeiras (brazil)
  3. CABAMI (chilei)
  4. Rosario (argentin)

Jobban teljesítettek a hazai játékosok Subbuteoban, hiszen Riccomagno végzett az élen, miután legyozte az argentin Murcillit. A bronzéremért két brazil játékos feszült egymásnak, Michilin a Palmeiras jáékosa és Matos a Vasco da Gamától, és végül elobbi nyert hosszabbításban. A vigaszág itt is brazil sikert hozott, Monteiro (Vasco da Gama) végzett az élen, miután legyozte az argentin Gomest, míg a bronzérmet Jefferson zsebelhette be.

A csapatküzdelmeket az argentin Rosario nyerte, miután a döntoben 1-0-ra kerekedett felül a Vasco da Gama csapatán, harmadik a Palmeiras lett.

Subbuteo egyéni végeredmény:

  1. Riccomagno (CABAMI)
  2. Murcilli (Rosario)
  3. Michilin (Palmeiras)
  4. Matos (Vasco da Gama)

Subbuteo csapat végeredmény:

  1. Rosario (argentin)
  2. Vasco da Gama (brazil)
  3. Palmeiras (brazil)
  4. CABAMI (chilei)

Összességében tehát egy remek verseny zajlott Dél-Amerikában, amelyen a Debreceni ALC ellenfele, a Palmeiras is remekelt, nagyszeru eropróbán vannak túl Jeffersonék, illetve mindkét játék megtette a maga előrelépését is a terjeszkedés útján.

Az esemény magyar vonatkozású sikere pedig nem más, mint hogy a verseny után összeült a Dél-amerikai Asztali-labdarúgó Szövetség (CSFM) és komoly kérdésekben hoztak döntéseket. Ezek közül a minket érinto az, hogy a VIII. Dél-Amerika Kupának már a szektorlabda is szerves része lesz, azaz a magyar eredetu játék is felkerül a dél-amerikaiak listájára. Ez nem jelent mást, mint sportágunk előrelépését, ami arra ösztökél minket, hogy hasonló népszerűség övezze a brazilok játékát is hazánkban, illetve Európa más országaiban.

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!