szombat, 31 május 2025 12:25

Kovács nyert Csíkszeredában

Az ötödik alkalommal megrendezett StickBreakers nemzetközi szektorlabda verseny másnapján immáron harmadik alkalommal rendezi meg a csíkszeredai StickBreakers szektorlabda klub 12 érintéses versenyét is. A sectorball.hu Youtube csatornája természetesen erről a versenyről is élőben közvetített. Ezúttal 13-an álltak asztalhoz, többnyire a helyi klub, illetve Marosvásárhely versenyzői, de érkeztek négyen Debrecenből, illetve Budapestről is. Körmérkőzés, azaz 13 forduló várt a versenyzőkre. A címvédő Marschal mellett az európa bajnok Kovács és a magyar első osztály jelenlegi éllovasa is döntetlennel kezdett, nem különben a debreceni ifjú titán Major és a nemzetközi szövetség elnöke Mártonfi is. Ezután azonban beindultak a „nagy nevek”, olyannyira, hogy az utolsó három fordulóra úgy érkezett a Kovács-Marschal-Matkó hármas, hogy mindannyiuknak azonos, 25 pontja volt, a negyedik helyen pedig Mártonfi állt 18 ponttal. Kovács és Marschal 3-3-as döntetlenjével Matkó lépéselőnybe került, Mártonfi pedig lőtávolba került. Matkó legyőzte Marschalt, Kovács Borsot, ennél izgalmasabban nem is alakulhatott volna a végjáték. Az utolsó körben ugyanis a 31 pontos Matkó a 29 pontos Kovács ellen játszott, míg gyakorlatilag Marschal (26 pont) és Mártonfi (24) egy bronzcsatát vívott. A fordulatos, izgalmas mérkőzésen Mártonfi csak egyszer vezetett, a legvégén. 4-3 arányban nyert és letaszította a dobogóról a hazaiak címvédő versenyzőjét. A döntőnek beillő látványos mérkőzésen Kovács 7-2-re legyőzte csapattársát és ezzel Magyarországra került az erdélyi verseny trófeája. A mérkőzés érdekessége még, hogy szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt ugyanitt Matkó nyert 7-3 arányban Kovács ellen. A hely varázsa. Az V. StickBrekers Cup végeredménye:

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!