Mi az a gombfoci?

A játék eredetének kutatásakor tanulmányoztuk más országok gombfoci életének kialakulását. Ennek alapján három csoportba sorolhatók a gombfocit ismero, játszó országok. Az elso csoportban vannak a Kárpát medence országai, ahol a magyar lakta területeken ma is ismert és élo tevékenység a gombfocizás. Megfigyelheto, hogy csak a játék megszületésekor érvényes magyar országhatárok közötti területen ismerték, illetve játsszák ma is a gombfocit. A második csoportba azokat az országokat soroltuk, ahol kisebb vagy nagyobb csoportokban gombfociznak ugyan, de kétséget kizárólag kimutatható, hogy a játéknak az adott országban való megjelenése magyarországi eredetre vezetheto vissza. A harmadik csoportot azok az országok képezik, amelyekben szintén gombfociznak, de a magyar eredetet egyelore csupán egy nem elegendo alapossággal bizonyított hipotézis támasztja alá. Azonban ezekben az esetekben a magyarországinál több évtizeddel késobbi megjelenésrol beszélhetünk. Tehát, ha esetleg a jelenleg gombfocit ismero országok mindegyikérol nem lenne bizonyítható, hogy magyar hatásra kezdtek el gombozni, az semmit sem változtatna azon a tényen, hogy a magyar gombfoci korábbi eredete miatt nem származhat máshonnan. Most pedig ebben az alfejezetben a magyar gombfoci születését fogjuk nyomon követni.

gombfoci

A gombfoci - kutatásaink jelenlegi adatai szerint - az 1910-es években született az akkori Magyarország területén és a mai napig is kedvelt idotöltés hazánkban, illetve a Kárpát medencében. A játékszabályok rendkívül futballszeruek és játék közben egy focimeccs érzetét keltik.Eszközrendszere pedig a kor játékos emberének találékonyságát dicséri. A focistákat kabátgombból készült bábuk személyesítették meg. A gombokat megreszelték, megcsiszolták, hogy még alkalmasabbak legyenek a játékhoz. Gyakran több gombot is egymásra erosítettek dróttal vagy összeragasztották oket szurokkal. A kapukat fából barkácsolták és gézbol készült hálóval látták el, ami az igazi focikapu érzetét keltette. Akinek még ilyen eszközei sem voltak, azok igen leleményesen papírból hajtogatták kapuikat.

gombfoci2

A játékosok mozgatását pöcköléssel, körömrányomással vagy fésuvel oldották meg. Ez utóbbit úgy kell elképzelni, hogy a fésut rányomták a játékos tetejére. Amikor az kissé meggörbült a nyomóerotol, akkor ferdén lecsúsztatták a játékosról, amit a fésu ez által szinte kilott. Kezdetben labda gyanánt eloször sliccgomb, vagy inggomb szolgált. Szokás volt az inggombot is megmunkálni oly módon, hogy az élét ferdén megreszelve emelésre is alkalmassá tették. Ugyanis a játékos trapéz oldalnézetu lövo éle a labda bereszelt részének alá tudott nyúlni, ezzel felrepítve az apró gombocskát a levegobe. Ilyen módon szép magas, ívelt lövéseket lehetett az ellenfél kapujára küldeni. Késobb a félig gömbölyu, majd korong alakú muanyag labdák is gyárilag készültek. Pályaként pedig egy futballpályaszeru vonalazással ellátott bármilyen sima, négyszögletu asztal is megtette.

gombfoci

A gombfoci napjainkban is népszeru, bár a kabátgombokat szinte teljes egészében felváltották a különbözo muanyagokból készült, trafikokban kapható csapatok. A legfanatikusabbak maguk is készítenek igazán nagyszeruen megmunkált csapatokat. Ha az ember beírja a keresobe a 'gombfoci' szót, temérdek helyrol, a legkülönfélébb fajtájú gombfocit találhat, vásárolhat.

forrásként használtuk: Horváth Imre - gombfoci.hu

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!