• Debreczy a csúcson!
    A szektorlabda NB1 másnapján, március 10-én Komáromban rendezték meg a Kassák Kupát. 40 versenyző állt asztalhoz. A szervezők nyolc darab egyenként 5 fős csoportot alakítottak…
  • Elrajtolt a szektorlabda NB1!
    Múlt hétvégén, március 9-én Komáromban elrajtolt a 2024-es első osztályú szektorlabda csapatbajnokság. A négy fordulós bajnokság első köre előtt ment az esélylatolgatás: lesz-e idén olyan…
  • Debreceni tripla
    Budapesten a józsefvárosi klub rendezésében került sor az év első 12 érintéses versenygombfoci versenyére. Ez a Professzor Kupa egyben az idei egyéni OB és a…
  • Tarolt a Tesi!
    A szombati egyéni szektorlabda verseny után január 28-án, vasárnap, három fős csapatversenyt rendeztek a józsefvárosi klubban. A 2021. márciusában elhunyt elnök, sporttárs, Szili Balázs emléke…
  • Váci döntő az év első versenyén
    Megkezdődött a 2024-es versenyidény. Egyelőre még csak szektorlabdában. Január 27-én a józsefvárosi klub hűvöse a váciaknak kedvezett – hadd ne vonjunk párhuzamot Vác ikonikus épületével…

Elemek megjelenítése címkék szerint: Szektorlabda

csütörtök, 01 március 2018 12:51

A Lukács-Szatmári kettős nyerte a Páros OB-t

A hétvégén lezajlott a páros Országos Bajnokság, amely a bajnoki cím mellett arról is hivatott volt dönteni, hogy mely két páros képviselheti hazánkat a portugáliai Világbajnokságon. A kilenc fordulós svájci rendszerű verseny végén az alaposan összetömörült mezőnyből a Szatmár Tamás és Lukács Viktor alkotta kettős végzett az élen, megelőzve Koczor Jánost és Kondor Gábort. A világbajnoki cím védője, a Bottyán Zoltán - Komáromi Zsolt duó harmadik helye azt jelenti, hogy lemaradnak a VB-ről.

Kategória: szektorlabda hírek
szerda, 28 február 2018 12:56

Józsefváros kezdett legjobban

Már a rajtnál kettészakadt a mezőny az idei NB1-es szektorlabda csapatbajnokságon. A Józsefváros csapata áll az élen, akik egy ponttal vezetnek címvédő Testvériség előtt. A harmadik Szeged és a negyedik Komló pedig utcahosszal szakad el a kiesés elől menekülő csapatoktól. Középmezőnyről gyakorlatilag nem beszélhetünk, ha csak a 12 pontot összeszorgoskodó Szeged II-t nem tekintjük annak.

Kategória: szektorlabda hírek
hétfő, 04 december 2017 11:27

A Testvériség a bajnok

A 36 fordulós bajnokságban 89 pontot szerzve megvédte bajnoki címét a Testvériség a szektorlabda szakág NB1-es csapatbajnokságán. A Pákai György, Szatmári Tamás, Magyar Antal, Lukács Viktor és Koczor János alkotta fővárosiak kilenc ponttal előzték meg a második helyezett DÖKE Komló csapatát.

Kategória: szektorlabda hírek
vasárnap, 29 október 2017 15:54

NB3 - döntő

VERSENYKIÍRÁS

Verseny neve: a szektorlabda NB3-as csapatbajnokság döntője

Verseny ideje: 2017. november 11.

Verseny helye: Vácdukai futballpálya épülete, Vácduka, Pálya utca 1.

Résztvevő csapatok: Forte ALC Vác, ALC KSE Szeged III, Forte ALC Göd, Hírös ALSE Kecskemét II

Lebonyolítás: Megnyitó 9:30-kor, az első mérkőzés 10 órakor kezdődik. A csapatok teljes körmérkőzést játszanak, amelyeken belül minden csapattag játszik az ellenfél minden játékosával. A csapatokon belül az egyéni győzelem 2 pontot ér, azaz a maximális győzelem a 32-0. A csapatok győzelme három, míg a döntetlen egy pontot ér. Azonos pontszám esetén az egymás ellen elért eredmény számít. Ha ez is egyenlő, akkor az egymás elleni mérkőzés egyéni mérkőzéseinek gólkülönbsége számít. Ha ez sem dönt, akkor a teljes játszmaarányt vesszük figyelembe. Amennyiben ez is döntetlennel végződik, úgy a két érintett csapat kijelöl egy-egy játékost, akik egy mérkőzést vívnak. Ha a mérkőzés döntetlennel zárul, úgy egyszer tíz perces hosszabbítás következik aranygólig. Ha itt sem születik gól, a két versenyző szétlövése dönt a helyezésről.

A versenyen alkoholfogyaztás, illetve nem orvos által felírt kedélyállapot javítók használata tilos!

Egyéb információkért keressék Szathmáry Károlyt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. E-mail címen, vagy telefonon a +36/70/381-1335-ös telefonszámon!

Kategória: Versenykiírások
csütörtök, 26 október 2017 22:39

Európa bajnok: Magyarország

Az október 21.-i hétvégén Lakitelken került megrendezésre a nyolcadik Európa Bajnokság, amelynek minden kategóriájában magyar siker született! A világbajnokságon a román válogatott megcibálta a magyar oroszlán bajszát, válogatottunk pedig a kontinensviadalon vett revansot a VB-döntőbeli vereségért.

Kategória: szektorlabda hírek
kedd, 10 október 2017 12:54

Jövőre újonc lesz az NB1-ben!

Kevesen számítottak erre még tavasszal, de a szezon közben nagyszerű igazolásokkal megerősített szombathelyi csapat nyerte a szektorlabda NB2 idei kiírását. A Vasi GE fennállása során először jutott fel a legjobbak közé. Ismerve Benkő János klubvezető mentalitását, bizton állíthatjuk, hogy már most olyan játékosok leigazolásán dolgozik, akikkel csapata versenyképes lehet az NB1-ben. A legsűrűbben Koczor János neve merül fel a lehetséges érkezők között.

Kategória: szektorlabda hírek
csütörtök, 28 szeptember 2017 09:00

Hétvégén Szeged volt a gombfoci fővárosa

Horváth Imre tudósítása az NB I. harmadik fordulójáról és a Hédl Ferenc Emlékversenyről

Azt hiszem, túlzás nélkül állítható, hogy a Nemzeti Csapatbajnokságunk a legnépszerűbb esemény a szektorlabda versenynaptárban. Ennek megfelelően nagy izgalommal várták a résztvevő csapatok az NB I. harmadik fordulóját, amelyre 2017. szeptember 23-án került sor Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóra kulturális intézményében. A helyszínről még annyit, hogy ez egy modern, jól felszerelt létesítmény, amiről Botka László, Szeged polgármestere írta, hogy „a tudomány fellegvára”, „a régió kulturális fővárosa”, „a szellem dél-alföldi központja”. Folytatva Botka úr gondolatmenetét, számunkra pedig ez a hely a gombfoci dél-alföldi fellegvára, mivel nem csupán tágas, világos, levegős helyen játszhatunk, hanem itt működik a házigazda csapat, vagyis az ALC KSE Szeged közössége, akik kiváló rendezők, megbízható partnerek, és nem utolsó sorban minden igényt kielégítő pályakészlettel rendelkeznek. Nem csoda, hogy ezeket a pályákat kérte kölcsön az októberben Lakitelken rendezendő Európa-bajnokság Szervező Bizottsága.

Kategória: szektorlabda hírek
szerda, 20 szeptember 2017 12:34

Európa Bajnokság

VERSENYKIÍRÁS

A verseny neve: VIII. Szektorlabda Európa-bajnokság, Tőserdő Kupa

A verseny fővédnöke: Lezsák Sándor, a Népfőiskola Alapítvány elnöke

Fő támogatók:

  • Népfőiskola Alapítvány
  • Nemzeti Fórum Egyesület

Helyszín: Lakitelek, Népfőiskola, Lakitelek, Felsőalpár 3.

Időpont: 2017. október 21-23.

Megnyitó ünnepség: 21-én 09.00 - 09.30-ig

Lebonyolító: a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség és a Magyar Szektorlabda Szövetség

Versenyigazgató: ifj. Farkas Gábor

Kategóriák:

  • szektorlabda csapat (országonként 4fő + 1 fő tartalék)
  • 12 érintésescsapat (országonként 4fő + 1 fő tartalék)
  • szektorlabda egyéni (a nevezők száma nincs korlátozva)
  • 12 érintéses egyéni (a nevezők száma nincs korlátozva)
  • szektorlabda páros (a nevezők száma nincs korlátozva)

Névszerinti nevezési határidő: 2017. október 15-én 23.59 óráig

Nevezési díj:

  • 2017. október 05-én 23.59 óráig 3.000.-Ft/fő (10 €/fő)
  • 2017 október 15-én 23.59 óráig 6.000.-Ft (20 €/fő)

A 2017. október 15-i határidő után nevezést a versenyigazgatóság nem fogad el. A nevezési díjat játékra jelentkezéskor kell a helyszínen kiegyenlíteni 21-én 08.00 - 08.45-ig.
Figyelem! Az írásban megküldött nevezés fizetési kötelezettséggel jár!
Egy versenyző egy nevezési díj befizetésével valamennyi kategóriában indulási jogot szerez.

Díjazás: az I-III. helyezettek serleg, érem, oklevél díjazásban részesülnek. A Tőserdő Kupa győztese az EB legeredményesebb versenyzője lesz, melyet a versenyigazgatóság ítél oda.

Szállás: felújított, légkondival ellátott 3 ágyas szobák állnak rendelkezésre 4.550.-Ft/fő/éj áron. A szállás árában az 1.500.-Ft-os reggeli is benne van. Amennyiben 2 fő veszi a 3 ágyas szobát igénybe, akkor ez 10.000.-Ft/szoba/éj áron lehetséges. A szállást kizárólag a rendezőségen keresztül rendeljétek meg az átláthatóság érdekében, mert idegenek is megszállhatnak a Népfőiskola hoteljében, viszont nekünk konkrét számú szoba van fenntartva, amit másoknak nem adnak ki. A szállás Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., és a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címek együttes értesítésével rendelhetők meg, az étkezéssel együtt.

Étkezés: a reggeli (ami az ott alvóknak a szállás árában benne van), az ebéd, illetve vacsora 1.500.-Ft. Aki nem rendelt étkezést, az nem biztos, hogy helyben étkezni tud.

Válogatott csapatok ruházata: nemzeti színű sportruha, és sportcipő. Mindenki más tiszta, ép sportruházatban, és sportcipőben versenyezhet. A nem sportcélú ruházatban (utcai ruhában, papucsban, stb.) megjelent versenyzőket a rendezőség kiküldi a versenyteremből!

Sportorvosi engedély: a versenyen mindenki saját felelősségére vesz részt!

Lebonyolítás: csoportselejtezők, egyenes kieséses folytatással, ahol a válogatott csapatokba került 5 - 5 fő versenyző, valamint országonként 2 - 2 páros kiemelésre kerül a selejtezők során. Az egyéni és a páros kategóriák „open” rendszerben kerülnek megrendezésre, ahová határidőig bárki nevezhet.

Akinek nincs MALSZ, vagy MSzSz játékengedélye, az a helyszínen 500.-Ft ellenében kiválthatja.

A mérkőzések során az ISBF szabályait kell alkalmazni. A kísérleti szabályok kipróbálása az EB alatt felfüggesztésre kerül.

Játékvezetés: a benevezett versenyzők nevezésükkel elfogadják, hogy rendezői felkérésük esetén játékvezetőként közreműködnek.

A mérkőzés során kirívó sportszerűtlenség esetén a játékvezető „sárga lapos” figyelmeztetésben részesítheti bármely versenyzőt, aki ismétlődő sportszerűtlenség esetén leléptethet.

A versenyigazgató és a Szervező Bizottság elnöke az Európa-bajnokság teljes ideje alatt a Népfőiskola területén fegyelmi jogkört gyakorol valamennyi versenyző és vezető vonatkozásában, függetlenül attól, hogy éppen játszik-e, vagy sem.

A versenyteremben tilos a dohányzás és az étkezés. Szeszes ital fogyasztása szintén tilos. Alkohol ellenőrzés nem lesz, de a láthatóan ittas, vagy botrányosan hangoskodó személyek kiküldésre kerülnek a versenyteremből, és a versenyből is kizárhatók.

Óvás: óvás az adott mérkőzés befejezésétől számított 5 percen belül lehetséges, 5.000.-Ft óvási díj befizetése mellett, amely a jogos panasszal élő számára visszatérítésre kerül.

Egyéb kérdések: október 20-án, pénteken 16.00 órától lehet belépni a Főiskola területére, mert előtte zárt rendezvény lesz. Érdemes lesz már pénteken megérkezni, mert reggel 9-kor már sportruházatban felöltözve kell megjelenni a megnyitón (nem civilben!).

Pénteken este 20.00 órától egy 30 perces eligazítást tartunk a legfontosabb tudnivalók ismertetésére, illetve a felmerülő kérdések megválaszolására az étterem feletti, emeleti társalgóban. A megjelenés nem kötelező, de ajánlott, mert a verseny során már kevesebb lehetőség lesz kérdéseket feltenni a vezetőségnek.

A nevezési díj gyors befizethetősége érdekében arra kérjük az országok, illetve a hazai klubok vezetőit, a nevezéseiket összegyűjtve egyben fizessék be a nevezési díjakat.

Igény esetén március 24-én turisztikai napot tartunk a Kárpát medencén kívüli külföldiek számára, amely budapesti városnézésből áll.

Wellness lehetőség: a Népfőiskola területén uszoda, és termál gyógyfürdő működik, a szállóvendégeknek kedvezményes áron. Jegyet a hotel recepción kell igényelni.

Információ:

  • e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Tel: +36-70/50-938-50
  • web: www.gombfoci.hu

A versenykírást letöltheti innen

Kategória: Versenykiírások
kedd, 19 szeptember 2017 12:05

szektorlabda NB2 - második forduló

Versenykiírás

Verseny neve: II. osztályú Országos Csapatbajnokság, NB II.

Verseny rendezője: MALSZ

Verseny helyszíne: Kocsis Szálló, Budapest XI. Kocsis u. 26

Verseny időpontja: II. forduló: 2017. 10. 07-08.

Díjazás: Az első három helyezett csapat serleget kap, melynek kiosztására a 2017. évi Palota Kupán kerül sor.

Résztvevők: Szeged II, Erzsébetvárosi SE II, Mundial’ 93 FCSE II, DÖKE Komló II, Modern SE, Józsefváros III, Újkori Táltosok II, Vasi GE, Testvériség II, SMAFC

A Szeged II csapatában nem szerepelhet: Kiss István, I. Farkas Gábor, Rákos Norbert, Dávid László. A Mundial’ 93 FCSE II csapatában nem szerepelhet: Bottyán Zoltán, I. Molnár Béla, Antal Adrián, Komáromi Zsolt. Az Erzsébetváros II csapatában nem szerepelhet: Debreczenyi Attila, Hartmann László, Kováts Csaba, Kővágó Tibor. DÖKE Komló II-ben nem szerepelhet: Fülöp Elemér, Szendrey Tibor, Trecskó János, Takács Zoltán.  Józsefváros III csapatában nem szerepelhet: Szili Balázs, I. Morvai Tamás, Horváth Dénes, Horváth Imre. Újkori Táltosok II csapatában nem szerepelhet: Mészáros György, Németh Károly, Donáth Tibor, Siska János. Testvériség II csapatában nem szerepelhet: Pákai György, Szatmári Tamás, Magyar Antal, Lukács Viktor.

Nem vehet részt a versenyen, aki más egyesület színeiben játszott a csapatbajnokságon 2017-ben.

A versenyen csak olyan versenyzők vehetnek részt, akik rendezték a 2017. évi játékengedély díjukat! A játékengedély díj befizetésére a helyszínen lesz mód.

Lebonyolítás: A csapatok kettő teljes körmérkőzést játszanak. A versenyzők az I. forduló napján érvényes ranglista pontszámuk alapján meghatározott erősorrendben kerülnek a felső, illetve az alsó táblára. Az első körmérkőzés folyamán a csapatok felsőtáblán szereplő két játékosa az ellenfél alsótáblán szereplő két játékosával mérkőzik, illetve az alsó táblán szereplő két játékosa az ellenfél felsőtáblán szereplő két játékosa ellen játszik. A második körmérkőzés során, az azonos táblán szereplők egymás ellen mérkőznek. Egy csapatmérkőzésen 8 egyéni mérkőzést játszanak a versenyzők. A 8 egyéni találkozón a győzelem 2, a döntetlen 1-1 pontot jelent, ezek összege határozza meg a mérkőzés játszmaarányát. (az eredmények 8-8 és 16-0 között lehetnek).

A két körmérkőzést követően, a szerzett pontok határozzák meg a sorrendet. Győzelem 3, döntetlen 1-1 pontot ér. Azonos pontszám esetén az egymás elleni pontszám dönt, ennek egyenlősége esetén, az egymás elleni játszmaarány, majd az egymás elleni gólkülönbség dönt, ha ez is egyenlő, akkor az össz-játszmaarány a mérvadó. Ha az is egyenlő, akkor a csapatok kijelölnek egy-egy játékost, akik egy mérkőzést játszanak. Ha döntetlen, akkor a két játékos szétlövése dönt. (Szétlövés: 5-5 szögletrúgás amelynél a „fogadó gombot” a kezdőkörbe kell helyezni, úgy, hogy a középpontja a pálya kezdőpontja felett legyen. Ha sikerül támadó szektort adni, akkor kapura lövés következik. A lövés a szögletrúgást elvégző játékosról is pattintható. A több gólt szerző fél győz, amennyiben döntetlen, akkor felváltva lőnek a felek szögletet, ha az egyik fél gólt lő, a másik hibázik, akkor vége a küzdelemnek. Ha 5-5 szöglet után nincs döntés, akkor 6-6. szöglettől, a támadó térfélre lőtt labda akkor is kapura lőhető, ha nincs szektorban, illetve a két versenyző megállapodhat abban, hogy szektoros szöglettel folytatják a küzdelmet.

Amelyik csapat bármelyik fordulóban nem jelenik meg, annak addigi eredményeit töröljük, és kizárjuk az II. osztályú bajnokságból. A bajnokság két fordulójában valamennyi versenyző, csak egy csapatban szerepelhet.

A bajnokság 1-2. helyezettje feljut az NB I-es bajnokságba, 9-10. helyezettje kiesik az NB III-as bajnokságba.

Felhívjuk a csapatok figyelmét, hogy egységes sportruházatban játsszák végig a versenyt!

Menetrend

 

Időpont/Pálya      
10. 00      
1 - 4 Józsefvárosi SZE III : Testvériség SE II
11.10      
1 - 4 ALC KSE Szeged II : Újkori Táltosok II
5 - 8 Vasi Gombfoci Egyesület : Modern SE
9 - 12 Soproni MAFC : Erzsébetvárosi Sport Egyesület
13 - 16 DÖKE Komló II : Mundial II
12.20      
1 - 4 Erzsébetvárosi Sport Egyesület : Újkori Táltosok II
5 - 8 Modern SE : Testvériség SE II
9 - 12 Soproni MAFC : ALC KSE Szeged II
13 - 16 Józsefvárosi SZE III : Vasi Gombfoci Egyesület
13.30      
1 - 4 Testvériség SE II : Újkori Táltosok II
5 - 8 ALC KSE Szeged II : Mundial II
9 - 12 Soproni MAFC : Vasi Gombfoci Egyesület
13 - 16 DÖKE Komló II : Józsefvárosi SZE III
14.40      
1 - 4 ALC KSE Szeged II : Modern SE
5 - 8 Vasi Gombfoci Egyesület : Mundial II
9 - 12 Soproni MAFC : DÖKE Komló II
13 - 16 Erzsébetvárosi Sport Egyesület : Józsefvárosi SZE III
16.00      
1 - 4 DÖKE Komló II : Újkori Táltosok II
5 - 8 Erzsébetvárosi Sport Egyesület : Modern SE
9 - 12 Testvériség SE II : Mundial II
13 - 16 ALC KSE Szeged II : Józsefvárosi SZE III
17.10      
1 - 4 Vasi Gombfoci Egyesület : Újkori Táltosok II
5 - 8 DÖKE Komló II : Modern SE
9 - 12 Erzsébetvárosi Sport Egyesület : Mundial II
13 - 16 Testvériség SE II : Soproni MAFC
9.30      
1 - 4 ALC KSE Szeged II : Testvériség SE II
5 - 8 Vasi Gombfoci Egyesület : Erzsébetvárosi Sport Egyesület
9 - 12 Józsefvárosi SZE III : Újkori Táltosok II
13 - 16 Soproni MAFC : Modern SE
10.40      
1 - 4 Vasi Gombfoci Egyesület : Testvériség SE II
5 - 8 DÖKE Komló II : Erzsébetvárosi Sport Egyesület
9 - 12 Soproni MAFC : Újkori Táltosok II
13 - 16 Modern SE : Mundial II
11.50      
1 - 4 ALC KSE Szeged II : Erzsébetvárosi Sport Egyesület
5 - 8 Vasi Gombfoci Egyesület : DÖKE Komló II
9 - 12 Modern SE : Józsefvárosi SZE III
13 - 16 Soproni MAFC : Mundial II
13.00      
1 - 4 ALC KSE Szeged II : DÖKE Komló II
5 - 8 Erzsébetvárosi Sport Egyesület : Testvériség SE II
9 - 12 Józsefvárosi SZE III : Mundial II
13 - 16 Modern SE : Újkori Táltosok II
14.10      
1 - 4 Vasi Gombfoci Egyesület : ALC KSE Szeged II
5 - 8 DÖKE Komló II : Testvériség SE II
9 - 12 Soproni MAFC : Józsefvárosi SZE III
13 - 16 Mundial II : Újkori Táltosok II
Kategória: Versenykiírások
hétfő, 18 szeptember 2017 20:40

Hédl Ferenc Emlékverseny

VERSENYKIÍRÁS

Verseny neve: Hédl Ferenc Emlékverseny
Rendező: Asztali - Labdarúgó Club Közhasznú Sportegyesület Szeged
Helyszín: Szent-Györgyi Albert AGÓRA Kulturális Központ, 6722 Szeged, Kálvária sgt. 23. ( www.agoraszeged.hu )
Időpont: 2017. szeptember 24. ( vasárnap )
Jellege: Országos egyéni, ranglista pontszerző, szektorlabda verseny
Verseny levezető: Deme Gyula klubelnök
Verseny kezdete: 09.30 óra.

Jelentkezni lehet telefonon Deme Gyulánál 06-30/4 055 448, Gyenes Gábornál 06-30/3 028 940, Papp-Takács Sándornál 06-70/3 809 932 illetve az alábbi e-mail címeken:  Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Lebonyolítás: Létszámtól függően csoportbeosztásos selejtező, majd az előzőekben elért pozíciók alapján helyosztó mérkőzések. Ennek pontos közzététele a beérkezett nevezések összesítése után történik meg a www.malsz.hu weboldalon és a facebook közösségi portál MALSZ csoportján keresztül. 
Verseny díjazása: A főverseny, a II. osztályú, a III. osztályú és a minősítés nélküli kategóriák dobogós helyezettjeinek serleg, érem, illetve egyéb tárgyjutalmak. A legjobb eredményt elérő nyugdíjas sporttárs különdíjat kap.
Nevezési díj: Felnőtteknek 1500 Ft, diákok és nyugdíjasok részére 1000 Ft. Játékvezetői hozzájárulás nincs.
Nevezés határideje: 2017. szeptember 22-én 12.00 óra.
Öltözet: Tiszta, ép sportruházat. Sportcipő kötelező!

A verseny a M.A.L.SZ. szabályzóinak figyelembe vételével kerül megrendezésre. A résztvevők tudomásul veszik ezen versenykiírásban, valamint a "Házirend" szabályaiban foglaltakat.

A csoporton belüli sorrendet elsősorban a több szerzett pont, pontazonosság esetén pedig az egymás ellen elért eredmény határozza meg. Ha ez döntetlen, akkor a jobb gólkülönbség, újabb egyezőség esetén pedig szétlövés párbaj dönt a továbbjutás sorsáról.

A NEVEZÉSSEL EGYIDEJŰLEG A VERSENYZŐK A NEVEZÉSI DÍJ BEFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGÉT IS VÁLLALJÁK még abban az esetben is, ha nem vesznek részt a versenyen!

Kategória: Versenykiírások
2. oldal / 5

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!