hétfő, 05 június 2017 21:31

Váci sikerek Budapesten

Negyedik alkalommal küzdöttek meg a szektorlabdázók a Testvériség Kupa vándorserlegéért szombaton Rákospalotán. A Testvériség SE immár hagyományos nyár eleji versenyén negyvenhatan álltak asztal mellé. Az ország minden szegletéből érkeztek versenyzők, akik közül a váciak örülhettek leignkább.

A negyedik Testvériség Kupa egyértelmű esélyese épp a hazaiak játékosa, a frissen Magyar Bajnoki címet szerző, és ezzel a ranglista élére ugró Pákai György volt. Rajta kívül Szatmári Tamás (Testvériség), Bottyán Zoltán (Szigetszentmiklós), Kiss István (Szeged), Lukács Viktor (Testvériség) vagy Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte) győzelme tűnt reálisnak. A verseny kilencfordulós svájci rendszerben került lebonyolításra, a főversenyben elért eredmények alapján pedig a különböző kategóriák helyezettjei is díjazásra kerültek.

Az utánpótlás korúak közül Kondor Balázs a felnőttek között mérette meg magát, így a korosztályos verseny három fővel rajtolt el, amelynek végén a győztes vívott döntő mérkőzést Kondorral a bajnoki címért. Házidöntő lett a vége, hiszen Balázs ellenfele csapattársa, a szintén a Palotai Csokonai ALE versenyzője, Kim Levente lett. Kettejük csatáját Kondor nyerte, míg a dobogó harmadik fokára a Dunakanyar Forte ifjú versenyzője, Barsi Gellért állhatott fel, azonban az eredményhirdetést már nem tudta megvárni.

Kim Levente és Kondor Balázs a Testvériség KupánKim Levente (balról) és Kondor Balázs a korosztályos verseny dobogósai

A minősítéssel nem rendelkezők között nagy volt a tülekedés az élbolyban, és bizony a Buchholz számolgatására is szükség volt. Na nem a bajnok kilétét illetően, hiszen a Dunakanyar Forte ALC játékosa, a versenyzéshez évtizedes kihagyás után visszatérő Csegezi Péter a megszerezhető tizennyolc pontból kilencet gyűjtve mindenkit maga mögé utasított kategóriájában. A második helyért azonban már elő kellett venni a matematikát, hogy a két nyolcpontos -Benke Ádám és Benkő János- közötti sorrend eldöntehtő legyen. A Buchholz-számítás eredményeképp az Újbuda játékosa, Benke Ádám végzett a második-, míg a Vasi GE játékosa a harmadik helyen.

Benke Ádám, Csegezi Péter és Benkő János a Testvériség Kupánbalról: Benke Ádám, Csegezi Péter és Benkő János

A harmadosztályban is hasonlóan dőltek el a legjobb helyezések, mint a minősítés nélküliek között, és itt is a Dunakanyar Forte játékosa végzett az élen. A tizenegy pontot szerző Balizs Benedeket csapattársa, Dobos Attila követte a sorban, aki Buchholz-cal előzte meg a szintén tízpontos józsefvárosi Mihály Zoltánt. Jól mutatja hármójuk nagyszerű teljesítményét, hogy több másodosztályú játékos is csak mögöttük tudott végezni a versenyben, sőt, egy elsőosztályú gombozót is maguk mögé utasítottak!

Dobos Attila, Balizs Benedek és Mihály Zoltán a Testvériség Kupánbalról: Dobos Attila, Balizs Benedek és Mihály Zoltán

Az elit kapuján kopogtató másodosztályúak között már igazán nagy nevekkel is találkozhattunk, mint például a hazaiak játékosa, a világbajnoki címvédő Koczor János, vagy épp Horváth Dénes, Debreczy István... ők mind betölthették akár a fekete ló szerepét is, azaz képesek lehettek meglepetés eredményre a főversenyben, ám ez a bravúr ezúttal elmaradt tőlük. Nem úgy a szigetszentmklósi Komáromi Zsolttól -nem mellesleg szintén világbajnok, igaz, páros kategóriában-, aki a főversenyben tizenkét ponttal a hatodik helyig menetelt, amivel ő lett a másodosztály bajnoka. Ahogyan már megszokhattuk ezen a versenyen, jöhetett a Buchholz számítás, miután tizenegypontos lett Debreczy István, Horváth Dénes, Lukács László, Kováts Csaba és Siska János is! A dobogó második fokára végül a szombathelyiek játékosa, Debreczy állhatott fel, akit a józsefvárosi Horváth Dénes követett.

Debreczy István, Komáromi Zsolt és Horváth Dénes a Testvériség Kupánbalról: Debreczy István, Komáromi Zsolt és Horváth Dénes

És végül a főverseny. Az első három forduló után még fej-fej mellett haladt a verseny első hét kiemeltje, miután sorra nyerték meccseiket. Aztán ahogy egymás ellen is megmérkőztek, a körbeverések után Szathmáry Károly lépett el a mezőnytől, aki az első hét fordulóban hat győzelme mellé egy Pákai elleni döntetlent könyvelhetett el. A váci játékos meggyőző játékot produkálva állt az élen, miután két mérkőzésen is kilenc rúgott gólig jutott, ráadásul közvetlen ellefelei közül -nagy taktikai csatában- legyőzte Szatmári Tamást. Az utolsó két fordulóban két pontot kellett ahhoz gyűjtenie Szathmárynak, hogy biztosan nyerje a versenyt, így a Bottyán elleni meccs akár már jelentéktelenné is tehette volna az utolsó fordulót. A Mundial játékosa azonban taktikusan játszva végig vezett, és Szathmáry csak az utolsó percben tudott egyenlíteni. Az utolsó fordulóra maradt tehát a döntés, amikor is a Testvériség játékosa, Vágó László azzal a tudattal lépett pálya mellé, hogy esetleges győzelmével akár ki is kaparhatja a gesztenyét csapattársainak, Szatmári Tamásnak és Pákai Györgynek. Nagyszerű mérkőzést láthattak azok, akik figyelemmel követték az egyes pálya eseményeit. Vágó vezetést szerzett, majd Szathmáry egyenlített, hogy aztán kicsivel később újra ki kelljen szednie a labdát a kapuból. Bár Szatmári Tamás nem tudta legyőzni Bottyánt, azaz nem tudta volna pontszámban utolérni a vácit, a Dunakanyar Forte játékosa az utolsó percben egy gyönyörű ellentámadás végén kíméletlenül értékesítette első ránézésre nehéz helyzetét, amivel egyenlíteni tudott, megszerezve ezzel tizenötödik pontját, bebiztosítva versenygyőzelmét. Pákai és Szatmári között ismét a Buchholz döntött, ezúttal Szatmári javára.

Szatmári Tamás, Szathmáry Károly és Pákai György a Testvériség Kupánbalról: Szatmári Tamás, Szathmáry Károly és Pákai György

Szathmáry Károly ezzel a győzelemmel -2015 után- másodszor nyerte el a Testvériség vándorkupáját. A hazaiak mellett a Dunakanyar Forte adta a legtöbb játékost a versenyre (szám szerint nyolcat), és ők szerezték a legtöbb érmet is (három aranyat, egy ezüstöt és egy bronzot). Az idén tavasszal újjá alakult váci csapat tehát sikeresen tért vissza a szektorlabdázás élmezőnyébe. A serleg most egy évig Vácott pihenhet, hogy aztán jövőre új(?) gazdát keressen magának.

Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte ALC) a Testvériség Kupa vándorserlegével

Végeredmény:

Főverseny:
1. Szathmáry Károly - Dunakanyar Forte ALC - 15 pont
2. Szatmári Tamás - Testvériség SE - 13 pont
3. Pákai György - Testvériség SE - 13 pont

II. osztály:
1. Komáromi Zsolt - Benfica-Mundial Szigetszentmiklós - 12 pont
2. Debreczy István - Vasi GE - 11 pont
3. Horváth Dénes - Józsefvárosi SzE - 11pont

III. osztály
1. Balizs Benedek - Dunakanyar Forte ALC - 11 pont
2. Dobos Attila - Dunakanyar Forte ALC - 10 pont
3. Mihály Zoltán - Józsefvárosi SzE - 10 pont

Minősítéssel nem rendelkezők:
1. Csegezi Péter - Dunakanyar Forte ALC - 9 pont
2. Benke Ádám - Újbuda - 8 pont
3. Bankő János - Vasi GE - 8 pont

Utánpótlás:
1. Kondor Balázs - Palotai Csokonai ALE
2. Kim Levente - Palotai Csokonai ALE
3. Barsi Gellért - Dunakanyar Forte ALC

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!