hétfő, 24 április 2017 09:45

Szeged fordul az élről

Meglepetésekkel tarkított hétvégén van túl a szektorlabda NB2 mezőnye, hiszen a nagy esélyes Testvériség csak az ötödik helyről várhatja az őszi folytatást, míg az újonc Vasi GE a második helyen áll féltávnál. Az már semmiképp nem meglepetés, hogy Szeged vezet...

Szombaton és vasárnap az Eiffel Palace-ban csapott össze a másodosztály mezőnye, és meglepetésben nem volt hiány. Sorra vesszük a csapatokat, és kielemezzük hétvégi teljesítményüket.

1. Szeged II, 22 pont. Az már a verseny előtt sejthető volt, hogy a szögediek második csapata az élmezőnyben foglalhat helyet a forduló végén, így nem okoz meglepetést, hogy ők fordulnak az élről. Legnagyobb ellenfelüknek a Testvériség II-t tartották legtöbben, akikre viszont már-már megalázó vereséget mértek. A két tesis "nagyágyú" Koczor János és Hidi András egy árva döntetlenre volt csak képes ellenük a négy egyéni meccsen. Plemic, Deme és Najror gyakorlatilag hárman elintézték őket. A szegediek sorra verték ellenfeleiket és még az is belefért, hogy leikszeltek a sereghajtó Szigetcséppel, valamint kikaptak a szívós erőkből álló Komlótól. Balla József és Plemic Stevan a mezőny legeredményesebb játékosai közt voltak, őket kiválóan egészítette ki Najror és Deme.

2. Vasi GE, 19 pont. Na erre kevesen számítottak! Szirmay Endre és Debreczy István személyében ugyan az első két pálya bitang erős az NB2-es mezőnyben, viszont Debreczy Zoltán menetelése sokakat meglepett. Garamvölgyi József, Angler Lajos és Puskás Zoltán elcsípett pontjai pedig egészen a második helyig repítették az NB3-ból csak most feljutott szombathelyi csapatot. Szegedtől és Komlótól kikaptak ugyan, de a Tesit ők is legyőzték, köszönhetően legfőképp Debreczy Zozó két nagy skalpjának Hidi és Koczor ellen. Ezzel a teljesítménnyel igazolták, hogy bizony számolni kell velük immár NB2-es szinten is!

3. DÖKE Komló II, 17 pont. Jobb játszmaarányuknak köszönhetően előzik meg a negyedik helyen álló ESE II-t, akikkel ráadásul döntetlenre végeztek. Gigászi csata lehet közöttük a dobogóért. A nagy öreg, Balla Antal igazi vezére volt a csapatnak, mindössze egy vereséget könyvelhetett el a 18 mérkőzés alatt, amivel ő volt a teljes hétvége legeredményesebb játékosa. Ráadásul még az az egy vereség is "jókor" jött Körmendi Gábor ellen, hiszen társai kisegítették a csapatot. Nem úgy a kiesés elől menekülő Szigetszentmiklós ellen, amikor is a Trischler-Steller-Kelemen hármas belevérzett a miklósiak első embereibe. Ugyancsak meglepetésnek tekinthető a Sopron elleni döntelten, de mindent összevetve nagyot küzdöttek a komlóiak, pontosan úgy, ahogy várható volt tőlük. Balla Antal mellett Major István emelkedett ki a csapatból, de a többiek sem szégyenkezhettek, szorgosan gyűjtögették a pontokat. Meglehet az a dobogó...

4. Erzsébetvárosi SE II, 17 pont. Tóth László megtáltosodott az elmúlt egy-két évben, és most is a mezőny legjobbjai közt jegyezhettük. Máté Bálint szintén nagyszerűen szerepelt, míg Debreczeny Zoltán valamelyest elmaradt ugyan a tőle elvárttól, de még így is nagyban segítette a csapatot, csak úgy, mint Kiss Levente. A csapategység megkérdőjelezhetetlen az ESE kapcsán, és talán épp ez vezette őket a dobogó közelébe. Gyakorlatilag papírforma eredményeket hoztak a teljes hétvége alatt, kivéve a Sopron elleni zakót, ami sokba kerülhet a végelszámolásnál. Ezt a vereséget azonban kompenzálták a Tesi legyőzésével, így azt mondhatjuk, hogy az ESE nagyjából azt hozta, ami tőlük várható volt.

5. Testvériség SE II, 16 pont. És bumm, itt a hétvége meglepetése! Ahogyan Hidi András fogalmazott a nap végén, "ide jöttünk nagy mellénnyel, és alaposan elvertek minket". Kiütéses vereség Szegedtől, majd újabb pofonok az ESE II, a Szombathely ellen, és bizony a sereghajtó elleni remi is fájó pont. Na azért nem kell persze leírni a Tesit, hiszen mindössze egy győzelem választja el őket a feljutó helytől, és kétség nem férhet hozzá, hogy a második körben jobban összpontosítanak majd. Az egyéni eredményeket nézve az látszik, hogy leginkább a csapategységgel lehetett baj, hiszen négy játékosuk is 50% fölött teljesített, ami egyetlen más csapatról sem mondható el. Azaz az egyénileg gyűjtött pontok alapján vígan vezethetnék a tabellát. Úgy tűnik, mintha akkor ment volna a szekér, amikor mindenkinek ment a csapatból, de amikor ki kellett segíteni a csapattársakat, akkor tehetetlen volt a brigád. Koczor és Hidi egyéni teljesítménye kissé elmarad ugyan az előzetesen elvárttól, de még így is a jobbak közt emlegethetjük őket. Lukács László a jobbik énjét mutatta a hétvégén, és ő is hatvan százalék fölött teljesített, míg Kondor Gábor és Bodó Attila a szorgos gyűjtögetők táborát erősítette. Szappanos György fontos pontokat hullajtott, igaz, csak négy meccsre szállt be.

szektorlabda NB2 2017

6. Józsefvárosi SzE II, 10 pont. A "nyócker" csapatát a középmezőnybe várták legtöbben, és voltaképp ők maguk a középmezőny, bár a kieső zónához közelebb állnak, mint az élmezőnyhöz. Igazán meglepetés számba menő eredményük nem volt, eltekintve talán a Sopron elleni döntetlentől. Voltaképp ez az X okozza, hogy pontszámban a kiesők felé húznak inkább, mint az élmezőnyhöz. A szombati napon Schuszter Roland és Mihály Zoltán vitte hátán a csapatot, vasárnapra Thaisz Miklós jelentkezett zászlóvivőnek. Körmendi Gábor mélyen tudása alatt teljesített, csak úgy, mint a két meccsre beugró Ladányi Árpád. Gersényi és Csobay nem sokat tudtak hozzátenni a csapathoz, Kiss Ádám viszont ügyesen gyűjtögette a pontokat. A temérdek játékos bevetése jól mutatja, hogy nem működött igazán a csapat gépezete. Az NB2-ben a bennmaradást jó eséllyel kiharcolja ez a csapat, de ennél többre nem tűnik hivatottnak.

7. Soproni MAFC, 8 pont. Nagyon szép eredmény ez a nyolc pont a soproni csapattól. Legyőzték az Erzsébetvárost és a Szigetcsépet, ikszeltek Komlóval és a Józsefvárossal. Böcskei Barnabás és Füzy Csaba ugyan csak a középmezőny szintjét hozta egyénileg, de az a néhány pont, amit Böcskei Imre, Inczédi Gergő és Csorba Gábor összekapirgált, elég volt ahhoz, hogy az első lépéseket megtegyék a bentmaradásért. Abszolút jól működött a csapat, hiszen kimagasló eredmények nélkül sikerült begyűjteni ezt a nyolc pontot. Ugyanakkor nagyot kell gombfocizniuk a második etapban is, hogy meglegyen jövőre is az NB2.

8. Benfica Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós, 7 pont. Jobb játszmaaránnyal előzik csak meg a már kieső helyen álló Modern SE csapatát, akikkel döntetlenre végeztek. A kiesés elől menekülvén kettejük közt is nagy csata várható. Ha Telek Zsolt nem ugrik be vasárnapra, akkor jó eséllyel sokkal hátrébb végeznek, hiszen addig egyedül Csekei Zoltán tudott felnőni az NB2-höz. Szegedi András tragikus szereplése kis híján megpecsételte a miklósiak sorsát. Rengeteg múlik majd azon, hogy Szegedi összeszedi-e magát a második körre, valamint, hogy akkor Telek Zsolt a csapat rendelkezésére áll-e mindkét napon. Ha igen, akkor sétagalopp lehet a bennmaradás. Enélkül viszont...

9. Modern SE, 7 pont. Rollinger Károly minden csapatmeccsen szerzett pontot, ami jól mutatja, hogy miért is ő a csapat vezére. Tóth Béla és Gazsi Máté minden meccset végigjátszott, viszont Tóth csak nehezen lendült játékba, a szombati napja igen gyatrára sikerült, és Gazsi is csak az utolsó meccsekre tudott felpörögni. Tudásuk alapján előbbre is állhatnának, de valami -idén is- hiányzik a csapatból. Kisőjelöltek voltak az előzetes esélylatolgatás alapján, és nem sikerült rácáfolniuk. Egyelőre...

10. Újkori Táltosok Szigetcsép II, 5 pont. Azt a kérdést tettük fel a verseny előtt, hogy mire lesz képes a hátsó két pálya. Bagita Péter csúnyán elvérzett, míg Hufnágl Gyula ügyesen gyűjtötte a pontokat a "nagyok" ellen. Potocki János nem tudott húzóember lenni, és Kocsis Gábor is kipukkadt vasárnapra. Nehéz megmondani, hogy van-e annyi ebben a csapatban, hogy kilábaljon a gödörből őszre. Ugyanakkor az, hogy mindössze egy győzelem választja el őket a bennmaradástól, bizakodásra ad okot.

Folytatás ősszel következik, és még semmi nem dőlt el sem a feljutás, sem a kiesés kérdésében. Az élmezőny és a sereghajtók is nagyon egyben vannak, egyedül a Józsefvárosra várhat egy unalmas hétvége, ha csak nem bakiznak nagyokat, és nem sodródnak a kiesés szélére. Sok kérdést vet fel az is, hogy Vágó László vállalja-e a játékot a Tesiben, akivel brutálisan megerősödne ez a csapat, valamint hogy Debreczy Zoltán tud-e megint ekkorát gombfocizni a Szombatehelyben. Balla József ott Szeged rendelkezésére áll majd? Rengeteg a kérdőjel, amikre már csak októberben kapunk választ.

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!