péntek, 21 szeptember 2018 11:42

Változások a sportágban

Az alábbiakban közzétesszük a szeptember 15-i rendkívüli MALSZ közgyűlés döntéseit és eseményeit: Ez a rendkívüli közgyűlés valóban rendkívüli volt, mert egy sok éves, a sportág fejlődését nem szolgáló időszakot zárt le. Ugyanis a közgyűlés elején Horváth Imre azt a bejelentést tette, hogy az általa vezetett Magyar Szektorlabda Szövetség a jövőben nem kíván versenysport tevékenységet végezni, ezért átadja a 12 érintéses asztali labdarúgás versenyrendszerének működtetését a MALSZ számára, amellyel a MALSZ lesz Magyarországon az egyetlen szervezet, amely a gombfoci versenyszerű változatainak versenyeztetését szervezi. Sőt, az MSzSz még nevét is megváltoztatja, és kihagyja a szektorlabda szót, amely így szabadon felhasználhatóvá válik.

A közgyűlés, amely határozatképesnek bizonyult, elsőként az alapszabály módosításával foglalkozott. Ezen belül is elsőként a MALSZ nevének megváltoztatásával. Horváth Imre azt javasolta, hogy arra való tekintettel, miszerint a MALSZ a jövőben egyaránt gazdája lesz a magyar eredetű szektorlabdának és a brazil eredetű (12 érintéses) asztali labdarúgás versenyrendszerének, legyen a szövetség új neve Magyar Szektorlabda és Asztali Labdarúgó Szövetség (továbbra is MALSZ rövidítéssel). A javaslatot a közgyűlés tagjai egyhangúlag támogatták.

Ugyancsak egyhangú támogatás kísérte a főtitkári tisztség létrehozását, aki a jövőben a napi ügyek intézéséért, a nyilvántartások vezetéséért, illetve a versenyeztetés feltételeinek megteremtéséért felel.

A MALSZ mindkét gombfocis szakágban egy-egy bizottságot működtet, akik közös versenynaptárt állítanak össze a főtitkár segítségével. Az önálló Magyar Subbuteo Szövetség létrejöttéig a MALSZ keretei között szakágként tevékenykedik a magyarországi subbuteosok közössége, melyet továbbra is Baross Gábor működtet.

A továbbiakban a közgyűlés vita nélkül hagyta jóvá azokat az alapszabálybeli változtatásokat, melyek jogszabályváltozás miatt váltak szükségessé. Végül a képviselők egyhangúlag elfogadták az új alapszabályt.

A személyi kérdések terén főtitkár választásra került sor. Kondor Gábor elnök Horváth Imrét javasolta főtitkárnak, akit a küldöttek (az érintett tartózkodása mellett) 2 további tartózkodással, ellenszavazat nélkül megválasztottak.

Az egyebekben szóba kerültek a világbajnokság ügyei, de ezekben a kérdésekben döntés nem született.

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!