vasárnap, 01 július 2018 17:07

Lukács Viktor nyert Sopronban

Lukács Viktor címvédésével zárult az idei Sopron Kupa, amely egyben a világbajnoki slejetezősorozat következő állomása is volt. A második helyen csapattársa, Pákai György végzett, megelőzve Bottyán Zoltánt.

 

Az 'A' csoportban a papírforma győzött, hiszen az első öt kiemelt végzett az öt továbbjutó helyen. Koczor János végzett a csoport élén, őt Pákai György követte a sorban, míg Bottyán Zoltán, Lukács Viktor és Komáromi Zsolt azonos pontszámmal végeztek a harmadik helyen. A 'B' csoport már tartogatott meglepetést, mert bár Szatmári Tamás, ifj. Farkas Gábor, Debreczy István és Horváth Imre továbbjutása papírformának tekinthető, az már semmiképp, hogy a csoportban rajt-cél győzelmet aratott a harmadosztályú Oláh Tamás, aki ezzel kategóriájából egyedüliként jutott a legjobb tízbe.

A tízes döntőben Lukács Viktor nagyon ellépett a többiektől, és már két körrel a vége előtt biztos volt, hogy ő nyeri az idei kupát. Lukács a két utolsó meccsre kiengedett, amivel Pákai György pontszámban beérte ugyan, de egymás elleni eredményük okán meg nem előzhette. Ugyancsak egymás elleni eredmény döntött a harmadik hely sorsáról Bottyán Zoltán javára ifj. Farkas Gáborral szemben.

A másodosztályt torony magasan nyerte Szirmay Endre, Csekei Zoltán és Füzy Csaba előtt. A harmadosztályban a mádosik helyért zajlott a küzdelem, miután Oláh Tamás a főverseny döntőjében vitézkedett, mögötte pedig Böcskei Imre és Serák György végeztek. A minősítéssel még nem rendelkezők versenyében Horváth Sándor végzett az élen Kámán Attila és Inczédi Gergő előtt. Az utánpótlás versenyen Kámán Attila diadalmaskodott ifj. Oláh Tamás és Horváth Réka előtt.

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!