szerda, 13 június 2018 13:21

Pákai nyerte a Testvériség Kupát

Ötödik alkalommal került megrendezésre a Testvériség Kupa, amelyen idén is nagy számban jelentek meg a szektorlabdázók. A díszes vándorserleget másodjára sikerült otthon tartania a Tesinek, miután Pákai György rajt-cél győzelmet aratott a kilencfordulós svájci rendszerben bonyolított versenyen.

Negyvenöt versenyző vágott neki a napnak, összesen öt kategóriában. Bár a teljes mezőny együtt játszott, az eredményhirdetésnél a házigazdák gondoltak azokra is, akik a főversenyben esélytelenül szerepelhettek csak, így a főversenyben elért eredmények alapján a különböző osztályok is díjazásra kerültek. Ez alól kivételt csak az utánpótlás kategória jelentett, hiszen a "kicsik" számára külön versenyt hirdettek. Közülük kiemelkedett a Testvériség versenyzője, Kondor Balázs. A második helyért azonban ádáz csata zajlott az igazán kicsik között. A Palotai Csokonai két ifjú versenyzője állhatott még fel a dobogóra.

Testvériség Kupa - utánpótlás

A minősítéssel még nem rendelkezők versenye beillett volna akár szenior kategóriának is, hiszen igazi öreg rókák végeztek az élen. A Palotai Csokonai ALE rutinos versenyzője, Sebők István még sokévnyi kihagyás után is magasan a legjobb volt ebben a mezőnyben. A szintén örökifjú Vargha Ákos Újbudáról végzett a második, míg a Modern SE versenyzője, Erdőteleki Miklós a harmaidk helyen.

Testvériség Kupa - minősítés nélküli

A harmadosztályúak között huszáros hajrával végzett az élen a szigetcsépi Németh Károly, aki a Testvériség játékosát, Kondor Gábort előzte meg. A bronzérem a szigetszentmiklósi Szegedi András nyakába került.

Testvériség Kupa - harmadosztály

A másodosztály már másik kategória, közülük ketten a főversenyben is dobogón végeztek. Első lett a Vasi GE gombozója, Koczor János, akit a szigetcsépi Donáth Tibor követett a sorban. A bronzérem azé a Tyukodi Györgyé, akiről sokan azt hittük még két éve, hogy soha többé nem látjuk a pálya mellett. Egészen elképesztő kitartása és akaratereje mellett játékszeretete azóta egy Európa bajnoki bronzérmet jelenetett számára, amit most a Testvériség Kupa másodosztályának harmadik helyével egészített ki. A korábbi sokszoros világ- Európa és magyar bajnok könnyeivel küzködve, vastaps közepette vette át a bronzérmet.

Testvériség Kupa - másodosztály

A főverseny hozott ugyan meglepetést, de nem akkorát, hogy arra az ember felkapná a fejét. Az első négy kupából kettőt megnyerő, jelenleg is címvédő váci Szathmáry elszórakozta a napot, így nagyon hamar kiszállt a versenyből (amibe úgy Isten igazán bele sem kezdett). Lukács Viktor versenyigazgatói feladatai mellett nem tudott igazán a játékra koncentrálni, így bár esélyes volt a végső győzelemre, neki is maradt a játék öröme a nap végére. A vert mezőnyben volt Farkas Gábor, Horváth Imre, Bottyán Zoltán, csak hogy a legesélyesebbeket emeljük ki azok közül, akik nem értek oda a dobogóra a végelszámolásnál. Pákai György viszont nem hagyott kérdést, és veretlenül nyerte a versenyt, megelőzve az ihletett formát mutató Koczor Jánost, akivel azonos pontszámmal végeztek a tabella élén. A nap meglepetése mindenképp Donáth Tibor, akit talán senki élő ember nem várt nem hogy dobogóra, de még annak közelébe sem! Hatalmas teljesítmény ez Donáthtól!

Testvériség Kupa - főverseny

 

Végeredmény

Testvériség Kupa
1. Pákai György (Testvériség SE)
2. Koczor János (Vasi GE)
3. Donáth Tibor (Újkori Táltosok Szigetcsép)

II. osztály
1. Koczor János (Vasi GE)
2. Donáth Tibor (Újkori Táltosok Szigetcsép)
3. Tyukodi György (Testvériség SE)

III. osztály
1. Németh Károly (Újkori Táltosok Szigetcsép)
2. Kondor Gábor (Testvériség SE)
3. Szegedi András (Benfica Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós)

Minősítés nélküliek
1. Sebők István (Palotai Csokonai ALE)
2. Vargha Ákos (Újbuda Egyesület)
3. Erőteleki Miklós (Modern SE)

Utánpótlás
1. Kondor Balázs (Testvériség SE)
2. Weiss Benedek (Palotai Csokonai ALE)
3. Farkas Máté (Palotai Csokonai ALE)

Az eddigi győztesek
2014: Fülöp Elemér (DÖKE Komló)
2015: Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte ALC)
2016: Szatmári Tamás (Testvériség SE)
2017: Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte ALC)
2018: Pákai György (Testvériség SE)

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!