hétfő, 21 május 2018 11:31

Pákai megvédte címét az OB-n

Nem túl sűrűn fordul elő a hazai szektorlabdában, hogy valaki képes legyen megvédeni az országos egyéni bajnoki címét, vagyis egymás után kétszer is országos bajnokságot nyerjen. Ez most Pákai Györgynek sikerült!

 

A versenyteremben megszámlálhatatlan pálya várta a résztvevőket, akik meglepően kevesen voltak, sőt, néhány nagy név is hiányzott a listáról. A versenyzőket Szili Balázs versenyigazgató - aki maga is játszott - 4 db 10-es csoportba sorsolta a ranglista erősorrendje alapján. A játék szombaton 10 óra magasságában kezdődött és szinte végkimerülésig, késő délutánig zajlott.

Az „A” csoportban nem történt különösebb meglepetés. Nem fenyegette különösebb veszély a négy nagyágyú (Pákai, Horváth Imre, Bottyán és Koczor) továbbjutását, hacsak az nem, hogy a soproni Böcskei Barna vitézül harcolt, és 1 pontos hátrányával éppen hogy csak nem jutott tovább. Szirmay pedig hiába győzte le nagy bravúrral Bottyánt, nem sokra jutott vele.

A „B” csoportban az MTK-s Rácz Ferenc csillogtatott Böcskeihez hasonló erényeket, aki még a világbajnok Szatmárit is legyőzte, de hajszállal ő is lemaradt a továbbjutásról. Innen a Horváth Dénes, Szatmári, Major, Debreczy négyes jutott tovább.

A „C” csoportban Fülöp, Lukács Viktor, Moldován hármas faképnél hagyta a mezőnyt. Mártonfi és Máté Bálint is jól küzdött, de Lukács László egy orrhosszal beelőzte őket. A csoportmérkőzések során a humor sem maradt el. Fülöp és Valics 0-0-ra álltak az utolsó percben, amikor Valics szerelni készült. Egy viszonylag nagy résen, két gomb között szerette volna átrúgni a labdát Fülöp térfelére, ami ha sikerül, akkor megvan a hőn áhított döntetlen, ami mondjuk ki, nagy szenzáció lett volna, de hősünk hibázott. Eltévesztette az egyszerűnek látszó feladatot és a közel egyenes rúgás helyett mintegy 70 fokkal elcsavarta a labdát, amely így egy teljesen más helyre került. Valics Lehelnek majd megállt a szíve a labda útját látván, de nini, hol is állt meg az elhibázott labda? Hát, taj szektorban egy saját csatára előtt, Fülöp Elemér kapujával szemben, amitől az elkövető lepődött meg a legjobban, míg Elemér az eget nézte, de onnan nem jött válasz. Lehel be is vágta az ég adományát és legyőzte a világ legjobb kezű játékosának tartott Fülöp Elemért, aki e feletti mérgében ezután végigverte csoportját.

A „D” csoportban aztán volt „ereszd el a hajam”! A „kocsma ajtóhoz” Donáth állt a legközelebb, ezért gyorsan ki tudott surranni, vagyis tovább jutni, de a bennmaradtak hatalmas pofozkodásba kezdtek, amiből meglepetésre a fiatalok sem maradtak ki. A könnyelműen lebecsült Bánfalvi 8 pontot, az ifjúsági korú Kondor Balázs pedig nagy meglepetésre 9 pontot gyűjtött ebben az erős csoportban. Siska pedig 1 ponttal maradt le a 16 pontosok táborától. Apropó Siska Jani! Róla köztudott, hogy gátlástalan szektorozó, amit most is bizonyított, hisz többeknek rúgott 3 gólt, vagy többet. Ifj. Farkas Gábor is megkapta a maga hármasát, de Jani vesztére cibálta meg az oroszlán bajuszát, aki a hármasra 11 góllal válaszolt. Tizennégy góljával ez a meccs lett a csúcstartó a versenyen. Donáth Tibi átgondolt védekezéssel, valamint óvatos játékkal 4 pontot vert az üldöző bolyra, és magabiztosan jutott tovább 20 pontjával. Mögötte viszont négy versenyző is 16 ponttal végzett, de csupán hárman juthattak közülük tovább, amit az egymás elleni eredmény döntött el Szili kárára, Komáromi, ifj. Farkas és Trecskó örömére. Pechére Szili elkövette azt a hibát, hogy versenyigazgató létére önmagát egy játékra csak nagy jóindulattal alkalmas pályára „sorsolta”, ahol nem is annyira az ellenfelek, hanem a pálya volt a nagy ellenfele. Nem is bírt velük. Végeredmény: „rossz pálya” - Szili 2-2, „még rosszabb pálya” - Szili 2-2. A meccseket „végignézte” Theodos és Kondor Balázs, de közbeavatkozniuk nem nagyon kellett, Balázs elbirkózgatott magában a pályákkal. Végül emiatt esett ki, pedig akár a dobogóra is jó esélye lehetett volna az utóbbi idők egészen kiváló formájából kiindulva.

A szombati nap a középdöntőkkel folytatódott, ahol felpörögtek az események. A 9 db kemény meccstől holtfáradt játékosokra további 3 meccs várt a 4 fős csoportokban. Tovább az első két helyezett jutott, míg a 4 db csoport harmadik helyezettjei szétlőttek. A csoportokból Bottyán és Pákai, Szatmári és Fülöp, Donáth és Horváth Imre, Koczor János és Lukács Viktor egyenes ágon, Major és Lukács László pedig szétlövéssel jutott be a vasárnapi tízes döntőbe.

A döntő mérkőzései közepes színvonalat, viszont óriási küzdelmet hoztak. Kevés gól esett, viszont jókora körbeverések voltak. Az utolsó előtti fordulóban került sor a verseny képzeletbeli döntőjére, a Fülöp Elemér - Pákai György meccsre, ahol a pontelőnnyel érkező Pákainak nem sikerült tartani a döntetlent, így „Fülcsi” átvette a vezetést. Azonban a győzelem küszöbén elbotlott, mivel csupán döntetlent játszott az utolsó körben a tisztességesen küzdő Lukács Viktorral, míg Gyuri legyőzte a rendkívül szívósan játszó Bottyánt, amivel visszavette az elsőséget.

Pákai Gyuri nem csupán azért érdemel dicséretet, mivel 2 éven belül egymás után másodszor lett magyar egyéni bajnok, hanem azért is, mert mindezt Marosvásárhelyről 500km-t autózva érte el. Ez külön nagy sportteljesítmény!

Végeredmény

 

Nyílt Országos Egyéni Bajnokság

  1. Pákai György (Budapest Testvériség)
  2. Fülöp Elemér (DÖKE Komló)
  3. Koczor János (Vasi GE)

II. osztály

  1. Trecskó János (DÖKE Komló)
  2. Szirmay Endre (Vasi GE)
  3. Moldován Károly (Energofish Marosvásárhely)

III. osztály

  1. Füzy Csaba (Soproni MAFC)
  2. Böcskei Barnabás (Soproni MAFC)
  3. Szappanos György (Budapest Testvériség)
    Váradi László (Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós)

Minősítéssel nem rendelkezők

  1. Béres II Zoltán (Újbuda)
  2. Maczelka Árpád (Maroslele)
  3. Rozsnyai Gábor (Erzsébetvárosi SE)

Utánpótlás

  1. Kondor Balázs (Budapest Testvériség)
  2. Molnár Dominik (Vasi GE)
  3. Lackner Ádám (Vasi GE)

 

forrás: gombfoci.hu

 

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!