hétfő, 30 április 2018 14:23

Vác fordul az élről az NB2-n

Három részre szakadt az NB2 mezőnye a tavaszi szezon végére. Vác még tartalékosan -és két vereséggel- is kiemelkedett a mezőnyből, és öt pont előnnyel várhatja a folytatást. A középmezőny jelenleg inkább üldöző boly, hiszen hat(!!!) csapat is egy ponton belül áll, míg a kiesés elől menekülők messze leszakadtak tőlük.

Mindenki arra számított, hogy az idei NB2 Csokonyavisonta és Vác különcsatáját hozza majd, azonban a csapatok összeállításai alaposan megkavarták a papírformát. "Csokonya" Jónás nélkül érkezett, Laczkó csak hét meccset tudott vállalni a Vácban. A legnagyobb kihívónak talán az ESE tűnt, de nagyon megrázta magát a Szigetszentmiklós, akik sokáig az élen álltak. A kiesőzóna elkerülését célul kitűző Komló és Testvériség pedig nagyot robbantva a feljutásért küzdhetnek. Minden évben a biztos kieső szerepkörét osztják a Modern SE csapatára, akik minden évben utolsóként fordulnak, és minden évben hatalmasat harcolva maradnak benn az NB2-ben. Hogy idén is így lesz-e, az kérdés, de tény, hogy jelenleg ők a sereghajtók, három ponttal lemaradva az egymással remiző Sopron és Vác II mögött.

A Testvériség és a Szigetszentmiklós összecsapásával kezdődött az idei szezon. A végig kiélezett küzdelem miklósi sikert hozott, miután sem Berend, sem Kondor Balázs nem tudott meccset nyerni. A két váci csapat összecsapása érdekesen alakult. Oláh Tamás bomba formában érkezett erre a hétvégére, két győzelmével pedig nagy lökést adott a Vác II-nek, amely -1995 után először- legyőzte a Szathmáryt cserepadra ültető nagycsapatot. Szigetszentmiklós nem állt le, és valósággal kivégezte az ESE-t, hasonlóan Kecskeméthez, akik pedig a Modern SE-t mosták le magabiztosan. A Testvériség nem akármilyen meccsen fordított a félidőben még vezető Sopron ellen.

Az ezúttal Laczkó nélkül felálló Vác nem hagyott esélyt a soproniaknak. Csokonyavisonta a Vác II-t, míg Kecskemét a Komlót verte 6-2-es vezetésről. Úgy tűnt csodát tesz a Modern SE, de nekik nem sikerült megtartaniuk félidei 6-2-es előnyüket az ESE ellen. Igaz, ez a döntetlen is nagy skalpnak számít Rollingeréktől.

Az ESE összekapta magát, és megszületett a tavaszi idény első -és mint utóbb kiderült, egyetlen- megsemmisítő győzelme, amelynek elszenvedője a Sopron volt. Vác alacsony színvonalú mérkőzésen verte a Tesit, Vác II pedig ezúttal Kecskeméttel nem tudott mit kezdeni 2-6-ról. A Modern SE kiesés elől történő menekülése egy újabb skalppal lépett szintet, ezúttal a Szigetszentmiklóst győzték le.

Hogy Sopron se maradjon le nagyon, elkapták Komlót. Az ESE tovább menetelt a bajnokaspiráns Csokonyavisonta legyőzésével. Vác lemészárolta a Nagy Attila kézsérülése miatt kissé erőtlen Kecskemétet, Vác II pedig jelezte a Modern SE-nek, hogy nem kívánnak mögöttük végezni a tabellán, és fontos meccset nyertek. A váciak második csapatába csak csereként beszálló Oláh Tamás ötödik győzelmét hozta hatodik mérkőzésén!

Sopronnak erős volt Szigetszentmiklós, akiknél Komáromi Zsolt és Telek Zsolt vált vezéregyéniséggé a nap folyamán. Komló alaposan megizzasztotta a végén nagy csatában nyerni tudó Csokonyavisontát. Az ESE a Testvériség csapatát is lelépte, Debreczenyi Attila a teljes mezőny talán legmegbízhatóbb versenyzőjeként gyűjtötte sorra a győzelmeket. Egy pillanatra ráijesztett Vácra a Modern, de a félidei döntetlen után megrázta magát a Forte, és végül simán nyerte a meccset.

Böcskei Barna megállította a menetelő Oláht, amivel Sopron fontos pontot szerezett Vác II ellen. Szigetszentmiklós 7-1-re vezetett félidőben Csokonyavisonta ellen, akik 7-9-re még felzárkóztak ugyan, ám Komáromi magabiztosan verte Primon Lászlót, így egyenlíteni már nem sikerült. Komló vesztett állásból fordított a Tesi ellen. A baranyai csapat játékán hatalmasat dobott Takács Zoltán érkezése, aki az első meccseken még nem állt a csapat rendelkezésére. Megtört az ESE lendülete, Kecskemét ellen egyedül ifj. Debreczenyi Attila tudott győzelmet elérni, ami kevésnek bizonyult, és a Hírös nyerte a csatát.

Az ESE megrázta magát, és nagyon megverte Vácot, akik az első körben három pályán is gólképtelennek bizonyultak. A második körre hiába állt be Szathmáry is, nem sikerült az egyenlítés. A másik váci csapat sem örülhetett. Az addig a mezőny legjobbjának számító Oláht nélkülözni kényszerülő csapatot a Komló radírozta le a pályáról. Sopron a Modern SE legyőzésével tett nagy lépést a kiesés elkerülése érdekében, és pontszámban beérte a váciak második csapatát. Csokonyavisonta a Kecskemét legyőzésével igyekezett kihasználni Vác botlását.

Az ESE a Vác elleni sikernek duplán örülhetett, miután ezúttal a tartlékokat verték nagyon simán. Szigetszentmiklóst Komló mészárolta le meglepő könnyedéséggel, míg Sopront a Kecskemét verte agyon. Hatalmas pofont kapott Csokonyavisonta is, akiket a Tesi vert játszi könnyedséggel.

Vácból kiszállt Laczkó, ami után Szathmáry magasabb fokozatra kapcsolva lépett előre csapatvezetővé a Komló ellen. Szathmáry mindkét mérkőzése véget ért már az első félidőben, és bár Cserey két veresége okán még partiban volt a Komló, Balizs két győzelmére már nem volt válaszuk. A Szigetszentmklós kimosta és kivasalta Vác II-t, míg a Csokonyavisonta a Modern SE-t verte meg könnyedén. Kecskemét kevés híján egyenlíteni tudott 6-2-ről a Tesi ellen, de végül a négy pontot szerző Szappanos György vezette fővárosiak örülhettek.

Vác a Mundial legyőzésével tartotta első helyét. Ehhez kellett az is, hogy a Takács vezetésével megtáltosodó Komló kivégezze az ESE-t. A két kiesőjelölt közül a Modern járt közelebb a meglepetéshez, ők minimális vereséget szenvedtek a Testvériség ellen, a Sopron viszont nagyon kikapott a Csokonyavisontától.

Az utolsó fordulóra maradt Vác és Csokonyavisonta mérkőzése. Az első meccs félidejében még úgy tűnt, hogy Vác lecsúszhat a dobogó tetejéről, hiszen Primon Csaba nagyon simán verte Kollárt, Balla József pedig Szathmáry ellen vezetett 2-0-ra. Nem tartott sokáig az öröm, hiszen Szathmáry két perc alatt vágott hármat Ballának, Cserey legyőzte Bedecset, Balizs pedig ifj. Primont. A második kört is Vác nyerte, ezzel pedig ellépett az élmezőnytől. A Tesi Vác II-, míg Komló a Modern legyőzésével csatlakozott az üldöző bolyhoz, a Kecskemét-Szigetszentmiklós remi pedig azt jelentette, hogy a lehető legjobban betömörült a mezőny.

A bajnokság felénél tehát Vác áll az élen, akik ha legerősebb csapatukkal szállnak harcba ősszel, akkor nagyon nehéz elképzelni, hogy ne nyerjék meg a ligát. Második helyről gyakorlatilag nem beszélhetünk, hiszen a második és hetedik helyezetett egyetlen pont választja el egymástól, ami példa nélküli, és egészen elképesztő hajrát ígér őszre. Csokonyavisonta mellett szólhat, hogy Jónással megerősödve messze a legerősebb keretük lehet a folytatásra. A kiesés előlt menekülők közül Vác II rendelkezik a legnagyobb tartalékkal, de Sopron elképesztő lelkesedése, valamint a Modern évek óta folyamatosan bebizonyosodó küzdeni tudása semmit nem tesz biztossá.

A pontkirályságért folyó harcot Debreczeny Attila vezeti, aki 29 pontot gyűjtott. Némi meglepetés lehet, hogy a második helyen a Szigetszentmiklós játékosát Telek Zsoltot találhatjuk, aki Balla Antallal együtt 27 pontot szerezett. A legjobb teljesítményt a váci Szathmáry nyújtotta, aki a megszerezhető pontok 83%-át szerezte meg, és emellett meccsenkénti négygólos átlagot hozott. Mögötte 81%-kal áll Takács Zoltán és Debreczeny Attila. A hétvége meglepetésemberei a szigetszentmiklósi Telek Zsolt, a tesis Szappanos György és a váci Oláh Tamás voltak, akik messze a várakozások fölött teljesítettek. Negatív meglepetés volt Dobos Attila, aki a Vác II csapatkapitányaként mindössze egy győzelmet tudott felmutatni, de ugyancsak csalódást jelent a mezőny legmagasabban rangsorolt játékosának, Laczkó Balázsnak 57%-os teljesítménye. Az ESE-nek nagyon fog kelleni egy jobb formában lévő Tóth László, hiszen tőle sem 44%-ot várt a csapat.

Folytatás ősszel, előre láthatólag nem akármilyen izgalmakkal.

 

Eredmények

 

Csokonyavisonta 14-2 Soproni MAFC
Vác I 11-5 Modern SE
Erzsébetváros SE 10-6 Testvériség SE II
Benfica-Mundial II 5-11 Komló II
Hírös II 10-6 Vác II
     
Csokonyavisonta 12-4 Modern SE
Vác I 10-6 Testvériség SE II
Erzsébetváros SE 4-12 Komló II
Benfica-Mundial II 14-2 Vác II
     
Hírös II 14-2 Soproni MAFC
Csokonyavisonta 5-11 Testvériség SE II
Vác I 10-6 Komló II
Erzsébetváros SE 11-5 Vác II
     
Benfica-Mundial II 12-4 Soproni MAFC
Hírös II 12-4 Modern SE
Csokonyavisonta 9-7 Komló II
Vác II 9-7 Vác I
     
Erzsébetváros SE 16-0 Soproni MAFC
Benfica-Mundial II 7-9 Modern SE
Testvériség SE II 9-7 Hírös II
Csokonyavisonta 10-6 Vác II
     
Vác I 13-3 Soproni MAFC
Erzsébetváros SE 8-8 Modern SE
Benfica-Mundial II 9-7 Testvériség SE II
Hírös II 10-6 Komló II
     
Csokonyavisonta 10-6 Hírös II
Vác I 11-5 Benfica-Mundial II
Vác II 8-8 Soproni MAFC
Komló II 11-5 Modern SE
     
Vác I 11-5 Hírös II
Benfica-Mundial II 13-3 Erzsébetváros SE
Komló II 6-10 Soproni MAFC
Testvériség SE II 9-7 Modern SE
     
Csokonyavisonta 7-9 Benfica-Mundial II
Vác I 6-10 Erzsébetváros SE
Vác II 9-7 Modern SE
Komló II 10-6 Testvériség SE II
     
Csokonyavisonta 6-10 Erzsébetváros SE
Hírös II 8-8 Benfica-Mundial II
Vác II 6-10 Testvériség SE II
Modern SE 7-9 Soproni MAFC
     
Csokonyavisonta 5-11 Vác I
Erzsébetváros SE 6-10 Hírös II
Vác II 7-9 Komló II
Testvériség SE II 9-7 Soproni MAFC

 

A bajnokság állása

 

    Mérk. Győz. Dönt. Ver. Lőtt Kapott Pont
1. Dunakanyar Forte 9 7 0 2 90 54 21
2. Benfica-Mundial II 9 5 1 3 82 62 16
3. Hírös ALSE Kecskemét II 9 5 1 3 82 62 16
4. Erzsébetvárosi SE 9 5 1 3 78 66 16
5. Csokonyavisonta 9 5 0 4 78 66 15
6. DÖKE Komló II 9 5 0 4 78 66 15
7. Testvériség SE II 9 5 0 4 73 71 15
8. Dunakanyar Forte II 9 2 1 6 58 86 7
9. Soproni MAFC 9 2 1 6 45 99 7
10. Modern SE 9 1 1 7 56 88 4

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!