kedd, 10 október 2017 12:54

Jövőre újonc lesz az NB1-ben!

Kevesen számítottak erre még tavasszal, de a szezon közben nagyszerű igazolásokkal megerősített szombathelyi csapat nyerte a szektorlabda NB2 idei kiírását. A Vasi GE fennállása során először jutott fel a legjobbak közé. Ismerve Benkő János klubvezető mentalitását, bizton állíthatjuk, hogy már most olyan játékosok leigazolásán dolgozik, akikkel csapata versenyképes lehet az NB1-ben. A legsűrűbben Koczor János neve merül fel a lehetséges érkezők között.

"Csak a Tesi" felkiáltással indult az idei NB2-es csapatbajnokság, amelynek torony magas esélyese volt a Testvériség második alakulata. Esélyesként lehetett még számolni a Szeged II-vel, esetleg a Komlóval, Szigetszentmiklóssal, Erzsébetvárossal... Az egy fecske nem csinál nyarat elv alapján Szirmay Endre személye önmagában még kevésnek tűnt ahhoz, amit a szombathelyiek célul tűztek ki, azaz a feljutáshoz. Debreczy István leigazolása után már eltűnődtek páran, hogy a középmezőny eleje reális célkitűzés lehet. Elvesztették azonban Baross Gábort, aki kölcsönből visszatért a Váci Fortéhoz, így újabb lyukat kellett betömnie Benkő Jánosnak, aki a debreceni Puskás Zoltán leigazolása mellett Debreczy Zoltánt is a csapathoz csábította. Év közben sem állt le Benkő, aki az MTK-tól megszerezte Serák Györgyöt is az őszi fordulókra. Ilyen átigazolási dömpinget utoljára akkor láttunk, amikor Szigetszentmiklós igyekezett felverekedni magát a legjobbak közé. Mint annak idején róluk elmondhattuk, most elmondhatjuk a Vasi GE-ről is, hogy mindössze egy "saját nevelésű" játékost szerepeltettek az őszi fordulóban, neki is csak egy meccs jutott. Érik tehát, hogy a jövő évi NB3-on már két tartalékcsapata is lesz a szombathelyieknek.

Már tavasszal alaposan felborult a papírforma. Szeged magabiztosan állt az élen, míg a nagy esélyes Tesi csak az ötödik pozícióban szerénykedett, igaz, hátránya nem volt jelentős. A két feljutó csapat közül a második azonban az előzetesen esélytelennek titulált Vasi GE volt! Őszre tehát nagy csata volt várható, és igyekezett is megerősíteni keretét a Tesi is, akik reaktiválták Vágó Lászlót, valamint leigazolták a Rózsadombbal tavaly jelentős sikereket elért Berend Csabát. Elvesztették azonban Hidi Andrást, aki nem állt a csapat rendelkezésére. Alaposan összekeverte a lapokat a Józsefváros csapata, akik egyszerűen nem jelentek meg a versenyen. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy Józsefváros kizárásra kerül, az eredményeiket pedig törlik, egyszer csak megjelentek, nyertek két meccset, majd miután ezzel kiharcolták a bennmaradást, angolosan távoztak. A szövetség vezetői törhették a fejüket, hogy mi tévők legyenek, de a jelenleg érvényben lévő szabályozások értelmében nem lehetett szankcionálni a csapatot, így volt, aki játék nélkül kapta ellenük a három pontot, míg másokat legyőztek a pályán... Ilyennel még soha nem találkozott a szövetség vezetése, így az elnökség hamarosan dönteni fog a szabályok átalakításáról, és 2018-ban már nem fordulhat elő újra ilyesmi.

szektorlabda nb2 2017

A szombati játéknap nem hozott különösebb meglepetést, mind a Szombathely, mind a Szeged, mind pedig a Testvériség megnyerte minden meccsét. A vasárnap viszont rögtön rangadóval indult, ahol is a Szeged valósággal kivégezte a Testvériséget, akik a nyolc egyéni mérkőzés alatt mindössze kettő gólt voltak képesek szerezni. Meg kell jegyeznünk, hogy ezen a játéknapon Vágó László már nem állt a csapat rendelkezésére, az ő és Hidi András hiánya pedig azt jelentette, hogy a Tesi ebben a felállásban (épp a legfontosabb meccsekre) már csak középcsapatnak számított. Erre az állításra azonban rögtön rácáfoltak a fővárosiak, akik hatalmas csatában legyőzték Szombathely legjobbjait, akik közül egyedül Serák György volt képes győzelmet aratni. Nem tudta azonban kihasználni a Vasi botlását Szeged, akik az ESE ellen kaptak ki, így az első két vasárnapi fordulót követően voltaképp semmi nem változott, ha csak az nem, hogy a Komló II köszönte szépen, és csendben tartotta a harmadik helyet. 

Két fordulóval a vége előtt a Tesi végleg kiszállt a versenyből, miután nem bírt az ESE csapatával, sőt az utolsó fordulóban a Komló tulajdonképp lemészárolta őket. Az már biztos volt, hogy a Szeged és a Szombathely jut fel az NB1-be, de az még kérdés volt, hogy melyikük nyeri a bajnokságot. Erre a kérdésre az utolsó forduló adhatott választ, amikor is összecsapott a két csapat. Szeged 3 pont előnnyel várta a meccset úgy, hogy tavasszal 9-7-es győzelmet arattak a Vasi felett. Ezen a meccsen viszont Szombathely bizonyult jobbank, méghozzá 10-6 arányban, ami egyben azt is jelentette, hogy ők végeztek a tabella élén! A Vasi GE ezzel fennállása során először jutott fel az NB1-be, míg Szeged második csapata sokadjára próbálhatja meg kiharcolni a bennmaradást a legjobbak között.

Végeredmény

1. Vasi GE 43 pont
2. ALC KSE Szeged II 43 pont
3. DÖKE Komló II 35 pont
4. Testvériség II 35 pont
5. Erzsébetsvárosi SE II 33 pont
6. Modern SE 19 pont
7. Benfica Mundial Szigetszentmiklós II 19 pont
8. Józsefvárosi SzE III 16 pont
9. Soproni MAFC 12 pont
10. Újkori Táltosok II 6 pont

 

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!