csütörtök, 28 szeptember 2017 09:00

Hétvégén Szeged volt a gombfoci fővárosa

Horváth Imre tudósítása az NB I. harmadik fordulójáról és a Hédl Ferenc Emlékversenyről

Azt hiszem, túlzás nélkül állítható, hogy a Nemzeti Csapatbajnokságunk a legnépszerűbb esemény a szektorlabda versenynaptárban. Ennek megfelelően nagy izgalommal várták a résztvevő csapatok az NB I. harmadik fordulóját, amelyre 2017. szeptember 23-án került sor Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agóra kulturális intézményében. A helyszínről még annyit, hogy ez egy modern, jól felszerelt létesítmény, amiről Botka László, Szeged polgármestere írta, hogy „a tudomány fellegvára”, „a régió kulturális fővárosa”, „a szellem dél-alföldi központja”. Folytatva Botka úr gondolatmenetét, számunkra pedig ez a hely a gombfoci dél-alföldi fellegvára, mivel nem csupán tágas, világos, levegős helyen játszhatunk, hanem itt működik a házigazda csapat, vagyis az ALC KSE Szeged közössége, akik kiváló rendezők, megbízható partnerek, és nem utolsó sorban minden igényt kielégítő pályakészlettel rendelkeznek. Nem csoda, hogy ezeket a pályákat kérte kölcsön az októberben Lakitelken rendezendő Európa-bajnokság Szervező Bizottsága.

 

Tehát minden körülmény adott volt a magas szintű játékhoz. Sajnálatosan egy kis kommunikációs zavar előzte meg a versenyt, ugyanis eredetileg egy héttel korábbi időpontra volt kiírva ez a forduló, de teremgondok miatt a szövetség vezetése elfogadta az intézmény javaslatát az egyhetes csúsztatásra, amiről elfelejtették azonnal értesíteni a résztvevő csapatokat, akik közül addigra már többen is szállást foglaltak. A folyamatos munkarendben dolgozók sem voltak boldogok, mert azelőre betervezett szabadságukat módosítani kellett a munkahelyeiken, aminek a munkaadók nem nagyon szoktak örülni. Dicséret a kluboknak, mert végül mindenki átszervezte az életét az új dátumra.

A mostani fordulónak az volt a fő kérdése, hogy vajon a komlóiak meg tudják-e közelíteni az élen álló Testvériség csapatát. Hasonló izgalommal tekintettek a forduló elé a kiesés rémétől fenyegetett csapatok is. A Csokonyavisonta, az Erzsébetváros és a Marosvásárhely egyaránt el akart menekülni a kiesésesi zónától. Nos, ez a legkevésbé a Csokonyavisontaiaknak sikerült, akik felzárkózás helyett leszakadtak, szinte reménytelen helyzetbe kerülve. A remény hal meg utoljára, mondogatták elszántan Primonék a forduló után, de mindenki tudja, hogy ez a hajó elúszni látszik.

A másik kieső hely elkerüléséért hatalmas csata várható a negyedik (utolsó) fordulóban, amelyet a Maros megyei fiúk egy győzelemnyi előnnyel várnak. Az ESE csapata szívós és fegyelmezett csapat benyomását kelti, míg erdélyi riválisaik rendkívül rapszodikusak. Képesek szinte bármely csapat legyőzésére, majd hosszú vereségsorozatot produkálni. Csapatukban tudhatják az egyre jobban játszó volt világbajnok Mártonfit, a bárkire veszélyes Simont, az ügyes kezű Vargát és az utóbbi időben klasszis játékossá ért Moldovánt. Játékerejük alapján legalább a középmezőnyben volna a helyük, ezért is érthetetlen a mostani mélyrepülésük, amin ebben a fordulóban némileg javítottak. A szakértők nekik adnak nagyobb esélyt a bennmaradáshoz.

Szintén a bennmaradás céljával indult neki a bajnokságnak az Újkori Táltosok rendkívül szimpatikus, és sportszerűségükről híres csapata, aztán menet közben kiderült, hogy egy sima bennmaradásnál több van a kezükben. Most a középmezőnyben vannak, akár csak a Mundial csapata, és egyáltalán nincsenek kiesési gondjaik. Igaz, feljebb sem nagyon tudnak már kerülni a 6. helynél. Viszont így teher nélkül van módjuk játszani az utolsó fordulóban.

Az élmezőny viszont két részre szakadt. Van egy háromcsapatos boly, amely a kecskeméti Hírös, az ALC KSE Szeged, és a Józsefváros csapatából áll, a fővárosiak szerény előnyével. Ők hárman a bronzéremért küzdenek, majdnem egyenlő eséllyel. Az élmezőny másik fele az utcahosszal vezető Testvériség SE, illetve a 10 ponttal leszakadt Komló. Ha nem alszanak el a tesisek az utolsó fordulóban, akkor már most elkezdhetik hűteni a pezsgőt. Bár, ne felejtsük el, hogy a 4. forduló pont Komlón lesz, és a hazai pálya előnye a Tesi üldözőit segíti. Ezzel együtt nagyon rossz napot kell kifognia címvédőnek, hogy elolvadjon a 10 pont előnye.

A mérkőzések nagy része papírforma eredményt hozott, azonban akadt egy-két meglepetés. Ilyenvolt a Komló 7-1- es győzelme a szinte bajnoknak tekinthető Tesi ellen, majd jött a Józsefváros, és megverte az első két helyezettet. Az is meglepő volt, hogy a legerősebb összeállításában felálló Szeged 7-1- re kapjon ki a Komlótól.

A mérkőzések során akadt egy-két egyéni bravúr. Ebbe a sorba tartozik Körmendi 1-0- ás győzelme a ranglista első Fülöp Elemér ellen, ami miatt a Komló kikapott a Józsefvárostól. Fülöp ellen Németh Károly sem hagyta magát, amivel hozzájárult a Táltosok Komló elleni győzelméhez. A meglepetések közé sorolható Debreczenyi Attila győzelme az aktuális világbajnok Koczor János ellen. Nagy figyelem kísérte a két egykori világbajnok, a most is világklasszis Pákai és a már félig visszavonult Hartmann összecsapását, ahol nagy küzdelemben a fiatalabb, vagyis Pákai nyert. Azt mindenki tudta, hogy ifj.Farkas kiváló játékos, de hogy hetet rúgjon a jelenleg is válogatott Szilinek, az nagy meglepetés, akárcsak Lukács Viktor 5-1- es veresége Trecskótól.

Ezek után íme az NB I. Csb. III. fordulója utáni állása:

    M GY D V L K P
1. Testvériség SE 27 22 2 3 152 - 64 68
2. DÖKE Komló 27 18 4 5 141 - 75 58
3. Józsefvárosi SzE 27 14 9 4 133 - 83 51
4. ALC KSE Szeged 27 14 6 7 133 - 83 48
5. Hírös ALSE Kecskemét 27 14 4 9 115 - 101 46
6. Újkori Táltosok 27 9 6 12 95 - 121 33
7. Mundiál '93 FCSE 27 6 10 11 98 - 118 28
8. Energofish Marosvásárhely 27 6 2 19 78 - 138 20
9. Erzsébetvárosi SE 27 5 2 20 81 - 135 17
10. Csokonyavisonta  27 3 3 21 74 - 142 12

A szegedi események a szombati NB I-es forduló után vasárnap a Hédl Ferenc Emlékversennyel folytatódtak. A versenyre 44-es neveztek, köztük világ és Európa-bajnokok, valamint a jelenlegi magyar, román és szerb válogatott keret tagjainak egész sora, vagyis igen nívós, nemzetközi mezőny. Mondhatjuk, hogy ez volt a közelgő EB főpróbája. Ennek megfelelően magas színvonalú és rendkívül izgalmas csaták alakították az eredményeket. A verseny előtt gyász szünettel és Deme Gyula megható beszédével emlékeztek meg a verseny névadójáról, a szegediek egykori csupa szív vezetőjéről, Hédl Ferencről, aki a hatvanas évek kezdeményezése után a 90-es években újra feltámasztotta a szegedi gombozást. Vezetésével az ALC KSE Szeged számos sikert ért el, és a Dél-Alföld gombozó centrumává nőtte ki magát, szoros kapcsolatokat kiépítve a Szerbiában élő magyar gombfocistákkal.

A résztvevőket 6 fős csoportokba sorsolták, ahonnan 4-4 továbbjutó került a legjobb 32 játékos közé. Azonban a kihirdetett lebonyolítás kissé félreérthető volt, mert többen azt hitték, hogy a csoportokban az első 4 fő mind bekerül a legjobb 32 fő közé, csakhogy ez nem így volt. Az első két helyezett valóban továbbjutott, egyenesen a legjobb 16 közé, míg a csoport harmadikok és negyedikek szintén továbbjutottak, de csak a 17-32. helyért játszhattak. Emiatt többen hangosan reklamáltak, mert néhányan ellazsálták a csoportmérkőzéseket, mondván, úgy benne lesznek az első négyben, és nem hajtottak az első két helyre. Aztán Deme Gyula versenyigazgató erélyes fellépése után csend lett és mindenki a játékkal kezdett foglalkozni. Ennek az lett az eredménye, hogy hatalmas csaták zajlottak a pályákon.

A csoportokból a 16-ba jutottak az alábbi párosításban, egyenes kieséssel folytatták: Fülöp - Varga 7 - 2, Mészáros - Szatmári 2 - 1, Trecskó - Koczor 0 - 0, szétlövéssel Trecskó, Szendrei -Debreczy 1 - 0, Horváth - Lukács Viktor 1 - 1, szétlövéssel Horváth, Pákai - Moldován 1 - 1, szétlövéssel Moldován, Olajos - Donáth 2 - 1, Balla Antal - Kiss 1 - 2. A legjobb 4 közé Szendrei 2 - 1-re verte Horváthot, Kiss 6 - 1-re Fülöpöt, Olajos 3 - 2-re Moldovánt, Mészáros pedig szétlövéssel jutott túl Trecskón. A döntőbe jutásért megismétlődött az előző napi Szendrei - Kiss összecsapás. Az NB I-en még Szendrei diadalmaskodott meggyőző fölénnyel Kiss felett, azonban vasárnapra megfordult a szerencse, és a Horváth elleni győzelmében kifáradt Szendrei 3 - 2 arányban alulmaradt. A másik ágon nagy meglepetésre Olajos 2 - 1-re legyőzte Mészárost, így döntős lett.

Térjünk még vissza egy pillanatra a Szendrei - Horváth meccsre. A mérkőzés kezdete előtt valaki odaszólt, hogy ez mekkora meccs lesz. Erre Horváth viccesen odaszólt, hogy ez természetes, hiszen kettőjük együtt vagy 100 éve játszanak. Erre Szendrei kiszámolta, hogy ő 54 éve játszik, Horváth pedig 46 éve. Hát itt tényleg 100 év rutinja csap össze - mosolygott a két versenyző, aztán hatalmasat küzdöttek. Már-már úgy látszott, hogy döntetlen lesz a rangadó. Mintegy 48 mp lehetett hátra, amikor Szendrei egy bravúros védőszektort adott, amelyet még további 7 másik követett.Talán 2 mp lehetett hátra, amikor Szendrei kapuért kiáltott, majd kegyetlenül bevarrta a győztes gólját. Ezt látván ellenfele is csak gratulálni tudott alakításáért.

Visszatérve a döntőre, kevesen hitték volna, hogy a végén Kiss - Olajos házi döntő lesz. A mérkőzésen esélyeshez méltóan Kiss kétgólos vezetésre tett szert, de Olajos hihetetlen akarással az utolsó pillanatokban kiegyenlített. Jött hát a szétlövés, ahol Kiss nagyobb rutinja, és biztosabb keze döntött. Mindenestre a szegediek nem várt kettős sikerrel zárták a versenyt, maguk mögé utasítva a rangos mezőnyt.

Összességében magas színvonalú, sportszerű versenyt láthattunk, sok izgalommal. Köszönet a rendezőségnek az áldozatos munkáért, a résztvevőknek pedig a sportszerű magatartásukért!

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!