vasárnap, 01 július 2018 09:14

Amerikai siker Budapesten

Olasz-amerikai sikerrel zárult az első ízben megrendezett WASPA Világbajnokság a budapesti Eiffel Palace-ban. A Baross Gábor által megálmodott, majd létrehozott eseményen tizenkilenc versenyző állt asztalok mellé, közülük pedig Christian Filippella bizonyult -torony magasan- a legjobbnak.

Az már a verseny közeledtével jól látszott, hogy Magyarország még nagyon kis nemzetnek számít a subbuteozás világában, és még egy olyan ötlet, mint az amatőr versenyzőket magába tömörítő világszervezet, a WASPA  első világbajnokságának megszervezése sem hoz tömegeket hazánkba. A WASPA több mint ezerötszáz versenyzőt számlál ranglistáján negyvennégy országból, közülük tizenkilencen vágtak neki a hétvégének. A legnagyobb név egyértelműen az a Christian Filippella volt, aki a hivatalos szövetség világranglistáján is az első százban szerepel (64., egészen pontosan), rajta kívül Marco Zucchi, Baross Gábor, Hicz András, Csíbor László vagy Daniel Vranovitz számított esélyesnek.

WASPA subbuteo World Cup mezőny

A mezőny négy csoportba sorolódott, ahonnét az első két helyezett juthatott a legjobb nyolc közé. Az 'A' jelű halálcsoportból Marco Zucchi és Baross Gábor jutott a negyeddöntőbe, megelőzve Pasquale Carrascit és Száki Adriánt. A 'B' csoportot valósággal kivégezte Christian Filippella, aki nem elég, hogy mind a négy meccsét megnyerte, de 36-0-ás gólkülönbséggel végzett az élen. A második helyet Baross Zoltán szerezte meg, búcsúzott Naszádi András, Evgenii Vlasov és Madai András. A 'C' csoportban Hicz András számított esélyesnek, aki Daniel Vranovitz-cel karöltve jutott tovább Szathmáry Károly, Andrey Vlasov és Szilvássy Péter előtt. A 'D' csoportból is volt magyar továbbjutó, köszönhetően Csíbor Lászlónak, mellette Massimo Dalpra került a nyolcba. Búcsúzott Mácsik Áron, Karl Vranovitz és Katona Viktor.

A negyeddöntőben hamar eldőlt, hogy Baross Gábor sem tudja megtörni Filippella lendületét, 8-1-es mészárlás lett a vége. Baross Zoltán sem járt sokkal jobban, Marci Zucchi 4-1-gyel lépte le. Csíbor László sima veresége Daniel Vranovitz ellen már meglepőbb, hiszen itt lett volna esély a továbbjutásra, de Csíbor ma roszabbik arcát mutatta, az osztrák pedig köszönte szépen, és 3-0-ra verte. A legkönnyebb sorsolása Hicz Andrásnak volt, aki nagy nehezen továbbküzdötte magát a négybe Massimo Dalpra testén keresztül. A rendes játékidőben döntetlenre végeztek, a szétlövést pedig a magyar versenyző nyerte 3-1 arányban. A döntőbe jutásért már nem volt ilyen szerencséje Hicznek, így Marci Zucchi került a fináléba. A másik ágon Daniel Vranovitznak sikerült megizzasztania az addig gálázó Filippellát, akivel 1-1-re álltak a félidőben. Nagyot küzdött az amerikai, aki végül beverekedte magát a döntőbe.

WASPA subbuteo World Cup döntő

A fináléban Zucchi kezdett aktívabban, de támadásait Filippella rendre levédekezte, hogy aztán két gyors góllal letörje ellenfele harci kedvét. Nem járt sikerrel, Zucchi méginkább felpörgött, helyzeteket is sikerült kidolgoznia, de gólt nem szerzett, így Filippella nyerte a soprtág első amatőr világbajnokságát.

 

Végeredmény

  1. Christian Filippella (USA)
  2. Marco Zucchi (CZE)
  3. Daniel Vranovitz (AUT)
  4. Hicz András (HUN)
  5. Baross Gábor (HUN)
  6. Massimo Dalpra (ITA)
  7. Csíbor László (HUN)
  8. Baross Zoltán (HUN)
  9. Mácsik Áron (HUN)
  10. Naszádi András (HUN)
  11. Pasquale Carrasci (ITA)
  12. Szathmáry Károly (HUN)
  13. Száki Adrián (HUN)
  14. Andrey Vlasov (RUS)
  15. Evgenii Vlasov) (RUS)
  16. Karl Vranovitz (AUT)
  17. Katona Viktor (HUN)
  18. Szilvássy Péter (HUN)
  19. Mádai András (HUN)

 

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

  Szektorlabda verseny 
  12 érintéses verseny 
  Subbuteo verseny 
  Nemzetközi versenyek
   
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
26
27
28
29
30
31

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!