hétfő, 16 október 2017 11:35

Hicz uralta az évet

A hétvégén Budapesten került megrendezésre a subbuteo egyéni Magyar Kupa, amelyen tizenhárom versenyző állt asztalok mellé. Az egyéni magyar bajnoki cím megszerzése után Hicz András a kupát is magabiztosan nyerte.

Három csoportban kezdte meg a küzdelmeket a mezőny. Az 'A' jelű csoportban Hicz András gólt sem kapva végzett az első helyen, és jutott a legjobb négybe. Mögötte hatalmas csatát vívott egymással Naszádi András és Baross Zoltán a másik továbbjutó helyért. Az utolsó fordulóban találkozott a két játékos, és fordulatos mérkőzésen 2-2-es döntetlenre végeztek, jöhetett a pontegyenlőség utáni számolgatás. Jobb gólkülönbsége okán Baross Zoltán jutott tovább, hogy pótselejtezőt játszhasson, míg Naszádi a 7-9. helyért folytathatta. A csoport sereghajtója Papp György lett, akinek ezúttal nem sikerült a gólszerzés.

A 'B' csoport első helye sem volt kérdéses, itt Csíbor László kapuját nem sikerült bevennie a Székely Miklós, Zsigri Róbert, Katona Viktor hármasnak. Ha lehet, ebben a csoportban még izgalmasabban dőlt el, hogy ki végez a második helyen. A forgatókönyv megegyezett az 'A' csoportéval, azonban itt mindössze egyetlen góllal végzett jobban Székely Miklós Zsigri Róbertnél. Az ifjú Katona Viktor nem talált kapuba.

Subbuteo Magyar Kupa 2017

A 'C' csoportban Baross Gábor mindenkit könnyedén vert, és gólt is egyedül Szathmáry Károlytól kapott. A Mácsik-Száki-Szathmáry trió nagyjából azonos szintet képvisel, nagyot harcoltak egymással a második pozícióért, amit Mácsik Áron szerzett meg, miután mindkét ellenfelét legyőzte. A harmadik helyen Szathmáry Károly, míg a negyediken Száki Adrián végzett. Laska Csaba mindössze egy rúgott gólnak örülhetett.

A pótselejtezők során Baross Gábor könnyedén lépett át testvérén, és masírozott be a négybe, míg a másik pályán Székely Miklós 1-0-ra verte Mácsik Áront.

Subbuteo Magyar Kupa 2017

A 10-13. helyért Száki Adrián könnyedén győzött Papp György ellen, Laska Csaba pedig Katona Viktort múlta felül, hogy aztán Száki Adriánt is legyőzze, megszerezve ezzel a tízedik pozíciót. A tizenkettedik helyet Katona Viktor gyűjtötte be. Papp Györggyel vívott mérkőzésükön nem született gól, a szétlövésben azonban Viktor négyszer is betalált ellenfele kapujába.

A 7-9. helyért körmérkőzést játszott Naszádi András, Zsigri Róbert és Szathmáry Károly. Naszádi mindkét ellenfelét legyőzve lett hetedik, Zsigri pedig a nyolcadik helyet jegyezhette a végére indiszponálttá váló Szathmáry megverése után.

Az ötödik helyért Baross Zoltán verte Mácsik Áront, miközben az elődöntők zajlottak. A Csíbor - Baross párharcból ezúttal Csíbor került ki nyertesen, aki 17 másodperccel a meccs vége előtt szerezte a győztes találatot. Hicz Székely Miklósnak sem kegyelmezett, 6-0-lal végezte ki, és jutott a fináléba. A harmadik helyet Baross Gábor zsebelte be, miután Székelynek ellene sem volt fegyvere.

A döntőben Csíbor már 2-0-ra vezetett, amikor Hicz megrázta magát, és a félidőre kiegyenlített, hogy aztán a második játékrészben megsemmisítse ellenfelét, elhódítva ezzel a Magyar Kupát is.

Subbuteo Magyar Kupa 2017

 

Eredmények:

A csoport
Hicz András-Naszádi András 6-0
Baross Zoltán-Papp György 6-0
Hicz András-Baross Zoltán 3-0
Papp György-Naszádi András 0-5
Papp György-Hicz András 0-10
Naszádi András-Baross Zoltán 2-2 

1. Hicz András 3 3 - - 19-0 9
2. Baross Zoltán 3 1 1 1 8-5 4
3. Naszádi András 3 1 1 1 7-8 4
4. Papp György 3 - - 3 0-11 0

B csoport
Csibor László-Zsigri Róbert 2-0
Székely Miklós-Katona Viktor 5-0
Csibor László-Székely Miklós 1-0
Katona Viktor-Zsigri Róbert 0-5
Katona Viktor-Csibor László 0-2
Zsigri Róbert-Székely Miklós 0-0

1. Csibor László 3 3 - - 5-0 9
2. Székely Miklós 3 1 1 1 5-1 4
3. Zsigri Róbert 3 1 1 1 5-2 4
4. Katona Viktor 3 - - - 0-12 0

C csoport
Száki Adrián-Mácsik Áron 1-2
Laska Csaba-Szathmáry Károly 0-3
Baross Gábor-Száki Adrián 5-0
Mácsik Áron-Laska Csaba 1-0
Laska Csaba-Baross Gábor 0-6
Szathmáry Károly-Mácsik Áron 2-3
Baross Gábor-Szathmáry Károly 8-2
Száki Adrián-Laska Csaba 2-1
Mácsik Áron-Baross Gábor 0-9
Szathmáry Károly-Száki Adrián 2-1

1. Baross Gábor 4 4 - - 28-2 12
2. Mácsik Áron 4 3 - 1 6-12 9
3. Szathmáry Károly 4 2 - 2 9-12 6
4. Száki Adrián 4 1 - 3 4-10 3
5. Laska Csaba 4 - - 4 1-12 0

Pótselejtező az elődöntőbe jutásért
Baross Gábor-Baross Zoltán 3-0
Székely Miklós-Mácsik Áron 1-0

Az 5-6. helyért
Baross Zoltán-Mácsik Áron 2-0

Körmérkőzés a 7-9. helyért
Naszádi András-Szathmáry Károly 1-0
Zsigri Róbert-Naszádi András 1-2
Szathmáry Károly-Zsigri Róbert 1-2

A 10-13. helyért
Papp György-Száki Adrián 0-3
Katona Viktor-Laska Csaba 1-2

A 10. helyért
Száki Adrián-Laska Csaba 0-1

A 12. helyért
Papp György-Katona Viktor 0-0, szétlövéssel 0-4

Elődöntő
Hicz András-Székely Miklós 6-0
Baross Gábor-Csibor László 1-2 

A 3. helyért
Baross Gábor-Székely Miklós 3-0

DÖNTŐ
Hicz András-Csibor László 5-2 (2-2) 


A II. Magyar kupa végeredménye

1. Hicz András (Budapest Subbuteo)
2. Csibor László (Budapest Subbuteo)
3. Baross Gábor (Budapest Subbuteo)
4. Székely Miklós (Budapest Subbuteo)
5. Baross Zoltán (Budapest Subbuteo)
6. Mácsik Áron (Budapest Subbuteo)
7. Naszádi András (Budapest Subbuteo)
8. Zsigri Róbert (Budapest Subbuteo)
9. Szathmáry Károly (Dunakanyar Forte ALC)
10. Laska Csaba (Budapest Subbuteo)
11. Száki Adrián (Budapest Subbuteo)
12. Katona Viktor (Budapest Subbuteo)
13. Papp György (Szárliget)

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Közelgő versenyek

Események

Iratkozz fel hírlevelünkre

Iratkozz fel havonta kiküldésre kerülő hírlevelünkre, amelyben beszámolunk az elmúlt hónap eseményeiről, illetve megkapod beharangozóinkat!